HTML

Így jártál...

"Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban." Mahatma Gandhi

Friss topikok

Linkblog

23 millió román - újratöltve

2017.02.23. 17:00 Exe Géza

Néhány gondolat a magyar olimpiai pályázat visszavonásával kapcsolatban (Bocs, nem rövid.)

1. Miért nullázódtak le a nyerési esélyeink?

A budapesti olimpiai pályázatnak nem a Momentum aláírásgyűjtése adta meg a kegyelemdöfést. A pályázatot azok az ellenzéki pártok végezték ki, amelyek korábbi támogató aláírásukkal, a korábbi nemzeti közmegegyezéssel szemben átálltak az olimpiát ellenzők táborába.

game-over.jpg

Az olimpiai pályázatunk NOB-os megítélése nem a népszavazáson múlik. A NOB-nak van saját közvélemény-kutatása, azzal mérik fel az olimpia támogatottságát a pályázó országokban. Emellett a NOB azt is pontosan tudja, hogy olcsó demagógiával viszonylag könnyen lehet az embereket egy olimpia méretű, költséges rendezvény ellen uszítani. Erre a problémára reagált a NOB a visszafogott és szigorúbban kontrollált költségvetésű olimpiák szervezését támogató Agenda 2020 programmal. Hogy az olimpiák legyenek olcsóbbak, így kevésbé támadhatóak. Mert a nemzetközi olimpiai mozgalomnak az az érdeke, hogy továbbra is létezzen ez a rendezvény, és ne a rongyrázásról, hanem a sportról szóljon. Budapest ezzel a programmal kapott (volna) esélyt. Hogy rendezhet egy olcsóbb olimpiát. Ez lett volna az első ilyen.

A fentiek miatt a NOB-ot elsősorban az érdekli egy pályázónál, hogy a politikai döntéshozók körében van-e egyetértés az olimpia támogatására. Nem akarnak még egy Brazíliát, ahol az ellenzék olimpiaellenes népmozgalmat hirdetett belpolitikai okokból. Az olimpia nem egy kormányzati ciklus alatt jön létre. A NOB-nak azért kell a széles körű politikai konszenzus, hogy egy kormányváltás esetén is folytatódjanak az olimpiai előkészületek, egy új kormány ne mondja vissza a rendezést, ezáltal ne váljon kidobott pénzzé az előkészületekre addig fordított összeg és ne váljon kétségessé egy 120 éves rendezvénysorozat következő megrendezése. Mert ebbe nehéz hirtelen beugrót találni, ha a kijelölt rendező egyszer csak visszaadja a feladatot.

Magyarország olimpiarendezési esélyei ezért mentek füstbe azzal, hogy az parlamenti és fővárosi közgyűlési ellenzék a saját szavát visszavonva, a saját aláírását leköpve egyszer csak olimpiaellenes lett. Magyarország így súlyosan kockázatos helyszínné vált a NOB számára, amivel szemben automatikusan jobb választás egy olyan, ahol az ellenzéki erők is támogatják a rendezést.

bom01-745x1024.jpg

Így nézett ki, amikor még a balliberális frakciók szerint is jó ötlet volt a Budapesti Olimpia.

2. Mi értelme így a népszavazásnak?

Éppen ezért értelmetlen kiírni a népszavazást. Hiába lenne akár érvényes és hiába nyernének az olimpiát támogatók. Ez nem oldja fel az ellenzéki olimpiaellenességből származó rendezési kockázatot. Csak az oldaná fel, ha az ellenzék visszaállna az eredeti álláspontjára. (Már azoknál, akik ezek után még bármit is elhinnének ezeknek az embereknek.) Borítékolható, hogy ha 2018-ban az ellenzék kerülne kormányra, ismét olimpiapártiak lennének, ahogy azok voltak, amíg kormányon voltak és azt hitték, hogy ők fognak könyékig turkáni az olimpiarendezés büdzséjében.
De ez a hajó most elment és azon sem lehetne meglepődni, ha ezek után ez az ellenzék, valami fatális katasztrófa folytán kormányra kerülne és kormányzati pozícióban ismét beleszeretne az olimpiába és benyujtana egy rendezési pályázatot, akkor NOB harsányan körberöhögné az új magyar pályázatot. Ennyit számít a hitelesség. Illetve annak eljátszása (ugye Gyurcsány elvtárs?).

3. Hogyan viselkedett hasonló szituációban a Fidesz?

A Fidesz ellenzékből végig támogatta a Budapesti Olimpiát. Ezt nevezik felelős ellenzéki magartartásnak. Valószínű volt, hogy nem ők fogják építeni és rendezni, azaz nem ők fognak gazdagodni belőle, de akkor is támogatták. Eszükbe nem jutott belpolitikai haszonszerzésre használni az olimpia ügyét, hogy valami ócska, primitív, „23 millió román” kaliberű demagógiával uszítsák az embereket az olimpia és persze az olimpiát szervező kormány ellen. Pedig az olimpia akkoriban is költséges volt, amikor még a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormányok támogatták a rendezést. És korrupciós kockázatok is voltak (ld. 4-es metro), amit a Fidesz is meglovagolhatott volna. De nem tették, tartották magukat az eredeti megállapodáshoz, a nemzeti ügy konszenzusához.

4. Mi a rosseb történt velünk 2004-ben, amiből egyesek semmit nem tanultak?

Ehhez képest nézzük a penetráns emlékű SZDSZ babérjaira törő Momentum és a hozzá lezárkózó roncsellenzék kampányát. A politikában a népszerűségszerzés egyik legegyszerűbb módja, ha megértőnek, probléma-érzékenynek mutatjuk magunkat. Ha ehhez még azt is hozzáteszi a politikus, hogy örömmel menti fel a kedves választót a saját életéért vállalt felelősség alól, akkor kb. kész is az egyik leghatékonyabb és egyben legerkölcstelenebb demagóg, populista sikerrecept, amivel könnyen, gyorsan meg lehet hódítani a lumpenproletariátus szívét.
Az ember elégedetlenségét feltüzelni nem bonyolult. Hízelgéssel, érdemtelen dícséretekkel a bizalmába férkőzni – szintén egyszerű technika. Bűnbakot mutatni, aki helyette felelős az ő sikertelenségeiért – szintén. A negatív érzelmekre, negatív, romboló energiákra sajnos mióta világ a világ, fogékony az emberi faj. Sokan vannak, akikből sajnos nem túl bonyolult előhívni az irigységet, a pitiánerizmus, a kapzsiságot, a sunyi rosszindulatot. Hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is. Hogy csak az a tied, amit azonnal felzabálhatsz. Igaz, ezekből az erőkből, szándékokból sosem épült még semmi, ezek csak rombolásra alkalmasak. Nem véletlen, hogy a rendszerváltozás utáni idők balliberális kormányzásainak egyszerűen nem nagyon van olyan tárgyi nyoma, ami igaz alkotóerőről tanúskodna (Ha csak nem említjük a 300 millióért működésképtelen, városligeti, szabadkőműves-szimbólum homokórát. Na azt a liberális városvezetés alkotta. Tarlósék helyében áthelyeztetném a Széll Kálmán térre, rögtön akkora kuss lenne az óráról, hogy a légy zümmögését meg lehetne hallani.)

Magyarország 2004-ben már megtapasztalta, milyen az, amikor a baloldal gyűlöletet szít a magyar nemzet egy része ellen. 23 millió románnak nevezték azt a néhány millió határon túl ragadt magyart, akiknek a magyar állampolgárság könnyített megszerzését kínálta volna (kínálhatta volna) fel Magyarország. A bal és liberális oldal akkor azzal kampányolt, hogy a magyar állampolgárság könnyített megszerzése következtében 23 millió román fogja elözönleni Magyarországot, akik le fogják törni a munkabéreket, el fogják venni az emberek munkáját, le fogják rohasztani a szociális ellátórendszereket, tönkre fogják tenni az egészségügyet, az oktatást, ki fogják fosztani az államkasszát a jogtalanul lenyúlt segélyekkel és egyéb támogatásokkal. Mindezekért a bal és liberális oldal azt mondta, hogy az a „felelős döntés", hogy ezek az emberek ne juthassanak magyar állampolgársághoz. Magyar emberekről van szó. Olyanokról, mint amilyenek mi magunk vagyunk. (Bezzeg, ha afgánokról, vagy észak-afrikaiakról van szó. Na azoknak viszont bármennyi pénz mehet!)

ne-fizessunk-ra-mszp.jpgAz örök gyalázat szórólapja.


Nincs rá jobb szó: gyalázat, hogy voltak, akik ezt a velejéig aljas érvelést elhitték és magukévá tették. Okoskodva, fontoskodva, a „gondolkodó ember” maskarájában handabandázva tódították ezt a hülyeséget. Racionalitásra hivatkoztak, mintha bármilyen valós tény állt volna e mögött a gazember érvelés mögött.

Azóta a határon túli magyarok megkapták a könnyített állampolgárságot. És mi történt? Megvalósult bármi is abból, amit a bal és liberális oldal "racionálisan" és "felelősen" jósolt? Nem. A határon túli magyarok nem özönlöttek ide tömegesen. A románok sem özönlöttek ide 23 milliónyian. Nem vették el senki munkáját, nem törték le a béreket, nem lopták el a segélyeket, nem tették tönkre az egészségügyet.

Kért bocsánatot a balliberális oldal azért, amit abban a mocskos, gyűlöletkeltő kampányban hazudott? Nem a határontúliaktól! Tőlünk, Magyarország lakóitól. Hogy hazudtak nekünk, hogy hamis, hazug, félelemkeltő, egzisztenciális fenyegetést sugalló, aljas kampányt folytattak, amiről utólag bebizonyosodott, hogy egy szó sem igaz belőle? Hogy hazudtak reggel, délben, meg este? Nem. Dehogy!

5. 23 millió román újratöltve

Inkább most, az olimpia kapcsán ismét elővették a 23 millió románt. Itt már megint államcsőd lesz. (Mondjuk kétségtelen, hogy a bal és liberális oldalnak van tapasztalata államcsőd előidézésében, de nem kellene elfeledni, hogy ezúttal nem náluk van a kasszakulcs.) Szóval már megint államcsőd lesz. Százbilliótrillió forintba fog kerülni az olimpia és az Orbán el fogja lopni az egészet. És emiatt nem lesz egészségügyi ellátás, meg oktatás. Emiatt lesznek rozsdás vízcsövek a kórházban és emiatt lesz már megint vacak a magyar diákok PISA-teszt eredménye és emiatt fognak éhenhalni a szegény gyerekek.

Mondjuk az régóta tudható, hogy nincs az az aljasság, amit egy kommunista, (mai nevén: balliberális) ki ne mondana, ha az érdekében áll, de az azért mégiscsak bicskanyitogató, hogy olyanok aggódnak a magyar egészségügyért és oktatásért, akik amikor hatalmon voltak, semmit sem tettek érte. Ráadásul egy olyan időszakban hisztériáznak és uszítják a hasznos idiótáikat, amikor minden eddiginél több pénzt kapnak ezek az ágazatok. Ez a kormány csak vidéken 87 kórházat újított fel az elmúlt években. Emellett Budapesten is számos kórház újult meg (Szent Imre, Heim Pál, Merényi stb.). Hamarosan indul a János és a Sportkórház felújítása és indul az új dél-budai kórház építése. Vidéken és Budapesten olyan kórházfelújítások folynak, amire a 70-es évek óta nem volt példa Magyarországon. Ez a kormány olyan béremelést adott az egészségügyben és az oktatásban dolgozók számára, amire nem volt példa a rendszerváltás óta eltelt lassan 3 évtizedben. És az a balliberális oldal kevesli ezt, amelyik semmit nem adott se az egészségügyiseknek, se a pedagógusoknak és a kórházak felújításával kapcsolatban annyi ötletük volt, hogy széfeket vegyenek a betegenek, mert az ugye piszkosul csökkenti a várólistákat! 

Vannak szavak ilyen mérhetetlen sötét, gonosz, hasznos-cselekedetre-alkalmatlan alávalóságra, de itt inkább nem alkalmaznám őket.

Most viszont sikerült tönkretenniük a 2014-es Budapesti Olimpia pályázatát. Egy olyan közös célt vettek el a magyarságtól (nem először és - ha hagyjuk - nem utoljára), ami a szekértábor-logikájú gyűlölködés helyett inkább összehozhatta volna ezt a nemzetet. Amivel az olimpiai mozgalomban rendkívüli eredményeket felmutató Magyarország végre megérdemelt helyére, az olimpiát rendező országok közé kerülhetett volna. Ami Kelet-Közép-Európában egyedülálló presztizst adhatott volna Budapestnek. Aminek révén több milliárd ember megismerkedhetett volna szép országunkkal és nagyszerű fővárosunkkal. Sportolók, sportvezetők, diplomaták, gazdasági szakemberek, befektetők tízezrei, turisták milliói vitték volna Budapest hírét haza. Az olimpia óriási lökést adhatott volna Budapest további fejlesztésének. De nem.

Kis hazánk balliberálisai mostanában rosszul érzik magukat, ezért mindent megtesznek azért, hogy más se érezhesse jól magát. És azzal hülyítik a hülyíthetőket, hogy amíg nem kifogástalan az egészségügy meg az oktatásügy, addig itt az a "felelős döntés", hogy ne legyen olimpia. Ugye ismerős? A sunyi hízelgés, amivel a korlátolt gyűlölködőket manipulálják.

Nyilván Los Angelesben és Párizsban, meg a világ bármelyik városaban csak akkor rendeznek olimpiát, ha már egy hajléktalan sincs a városban. Ha már minden tökéletes és eszményi. Na akkor jöhet az olimpia. És hogy mikor lesz ebben az eszményi állapotban Budapest? Hát azt majd nyilván ők fogják megmondani.

2015-ben viszont még ebben az eszményi állapotban volt, mert akkor még támogatták a rendezést.
Meg persze a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormányok idejében is. Igaz, hogy IMF mentőöv nélkül egyszerűen fizetésképtelenné vált volna az magyar állam és semmiféle bért nem kaptak volna se az egészségügyisek, se a pedagógusok, de akkoriban még – szerintük – Magyarország és Budapest teljesen alkalmas volt olimpia-rendezésre. Ma már nem.

6. Mikor tanulunk végre ezeknek az embereknek a végtelen aljasságából?

Mikor jön már el végre az a pillanat, amikor ez az alkotni képtelen, de annál nagyravágyóbb horda végre a helyére kerül? Mikor fogják végre fel azok, akik most boldogan gyűlölködnek, sárban pancsikáló óvodásként vihognak azon, hogy nem lesz olimpia, hogy nekik attól valójában nem lesz egyetlen nyomorult milliméterrel sem jobb, hogy ezek a gazemberek készségesen kiszolgálják a gyűlölködési igényüket. Hogy a balliberális hízelgéstől nem lesz jobb az életük. Rosszabb lesz, mert olyanokat emelnek hatalomba, akik aztán a nyakukra engedik a déli határainknál várakozó barbár gazdasági bevándorlókat, visszaemelik az adókat, a rezsiköltségeket, majd pedig a kezüket tördelve, krokodilkönnyekkel a szemükben fognak a kamerák előtt sajnálkozni azon, hogy már megint milyen szarul élnek az emberek alattuk – persze csakis a világgazdasági nehézségek és/vagy az ellenzék miatt.

Most a magyarságnak sajnos az lehet az egyetlen vigasza, hogy 2018-ban ezek a gazemberek biztosan nem fognak hatalomra kerülni. És ezt ők is pontosan tudják. És ez így van jól. Aki csak rombolni tud, az ne akarjon országot vezetni.

7. Mennyire bánkódik Orbán Viktor most?

Gyanús, hogy Orbán Viktor köszöni szépen jól van. Mivel már decemberben bejelentették, hogy a budapesti sportlétesítményeket akkor is megépítik, ha nem nyerjük meg az olimpiát (Kemény Ferenc Program), így a most diadalt ülő féleszűek valójában semmiféle pénzköltést nem akadályoztak meg. Csak azt akadályozták meg,
- hogy az olimpiához külföldről bejövő olimpiai, szponzori és befektetői pénzek bejöjjenek,
- hogy az olimpia kapcsán Magyarországra látogató külföldiek idejöjjenek elkölteni a pénzüket, illetve,
- hogy pár hétre végre Magyarországra figyeljen az emberiség.

Tényleg szörnyű lett volna, ha mindez megvalósul.
Kész balliberális katasztrófa.

De visszatérve Orbánhoz. Ha lopni akarna, mivel mindenképpen megcsinálják a budapesti infrastrukturális beruházásokat, hát bőven lesz rá alkalma. 2022-ig biztosan. Emellett az elmúlt hónapokban sikerült felhoznia a meglévő balliberális viccpártok mellé, de azért az érvényességi küszöb alá további kettő ellenzéki mozgalmat, a kétfarkú kutyaütőket és a korlátolt gyökérizmust kimaxoló percemberek csapatát, a Momentumot. Ha eddig nem gyilkolta volna eléggé egymást a balliberális ellenzék, hát majd most figyeljük meg. Magyarul Orbánnak sikerült még jobban bebiztosítania 2018-at. Tényleg ki lenne most tolva Orbánnal? Szerintem az ellenzék akár szervkereskedőknek is eladná az anyukáját, csak hogy úgy szívhasson, mint ahogy most Orbán szív.

2 komment

Címkék: olimpia

A bejegyzés trackback címe:

https://igyjartal.blog.hu/api/trackback/id/tr6212285329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tnsnames.ora 2017.02.23. 21:01:56

Egyetértek, hogy lenullázódtak az esélyek Limára.

Én például egyetértek avval, hogy komoly (33%-nál nagyobb) esélyünk volt Limában a nyerésre (mondjuk én ellenzőként örülök, hogy nem jutott el eddig a dolog, mert nagy szívás lett volna megnyerni az én olvasatomban). Két góliáttal kellett volna megküzdeni, akik külön-külön is aljasok voltak a NOB-bal szembeni zsarolásaikkal, miközben Magyarországgal valóban demózni lehetett volna az Agendát, egyáltalán image-t lehetett volna építeni a megtépázott olimpia-nimbusz ellenében. Erre vonatkozó idegességet talán ki lehetett olvasni Bach-ból, amikor beszólt nekünk.

Azzal már nem értek egyet, hogy az ellenzéki pártok árulása volt a gyökérok. Számomra az alapkérdés az, hogy a NOB mit néz. Lakossági támogatást avagy a teljes politikai spektrumnak támogatását. Szerintem az előbbit, mert ahhoz kell felmérés, a politikaihoz elég újságot olvasni. A lakossági támogatás pedig sosem volt egyértelmű, pláne a rebellis Budapesten.

A másik olvasat igen az, hogy ciklusokon átívelő konszenzus kell és ha meg nincs akkor ne legyen olimpia. A mai őrült világban hol van évtizedeken átívelő konszenzus egy ennyire nehéz költséges témában? Hogy lehet számonkérni, hogy 2017-ben nem ugyanúgy látja valaki a Fideszt meg a belőle létrejött kormánypártot, mint 2004-ben? Az a minimális logikus elvárás, hogy legyen népszavazás a pénzköltések megkezdése elött, amit aztán már nem lehet hátbatámadni potenciális Momentumos akciókkal. A plebs is könnyebben nyeli a békát így, míg a hackelésnek sincs terepe. Csak ehhez picit józanul kellett volna gondolkozni, meg némi empátiával bírni.

Én speciel igazat adok Lázár Jánosnak hosszú évekre befellegezett a magyarországi olimpiának. Mindegy ki kerül(ne) hatalomra 2018-ban.

Az alábbi link szerint 2003-ban még fontosnak tartotta a Fidesz a népszavazást, Medgyesy meg visszavonta a pályázatot.
index.hu/sport/2024/budapest/2017/02/21/olimpiai_palyazat_otlete_es_a_visszavonas/

A Momentum-nak senki nem adott esélyt a kezdeteknél. Állítom te sem. 30 nap alatt 150.000+ aláírás, infrastruktúra és pénz nélkül. Azért engedték át a népszavazási kérdést, mert senki nem hitt benne. Ide nem kellettek kopaszok, hogy akadályozzanak. Egy picivel korábbi nem-Momentumos, olimpiás népszavazási kezdeményezés is elhalt a feladat nehézsége miatt. Még a baloldal sem hitt benne, csak ímmel-ámmal meg késve álltak oda, azt is nyerészkedő módon megkísérelve (lásd Szanyi). Azt is illene elismerni, hogy a Momentumosok nem taktikáztak.
Megmondták pacekba:
- Nolimpia, pedig csak szavazásért gyűjtöttek aláírást.
- Megmondták, hogy párttá fognak alakulni.
- Nem taktizkáztak, hogy majd Gyurcsány be fog segíteni és akkor könnyebben meg lesz a szükséges aláírás.
- Megmondták rendesen hogy Orbánnal és a kormánnyal van bajuk, csalódtak bennük.
Teljesen szembe mentek mindennel, mintha kifejezetten a saját aláírásgyűjtésük sikeressége ellen dolgoztak volna.

Alkotni sokféleképpen lehet. Az „óra” tényleg félresikerült rossz vicc volt. Ahogy a 4-es metró is, különösen, ahogy Demszky vezényelte. De az alkotás nem merül ki olimpiában azt gondolom. Van focin, vb-ken, sporton kívül is élet, kellene legyen. Ne higyjük már azt, hogy, aki nem olimpiában gondolkozik az képtelen az alkotásra.

23 millió román újratöltve, ez lenne ugye a poszt veleje. 23 millió románnak nem volt történelmi előzménye. "Jogosan" ijedhetetett meg az, akire ez az érv hatott (nyilván Kovács László nem sz*rta otthon össze magát ijedtében emiatt). Én egyébként azt gyanítom elenyésző volt a hatása. A Kövér László „kötelez”-és sokkal mesteribb húzás volt, sokkal aljasabban és hatásosabban kivitelezve. Viszont az úszó-vb négyszeres költése itthon, az olimpiák folyamatos többszörös költségtúllépése, a hazai GDP/olimpia költés tízszer rosszabb mutatója Párizshoz meg Los Angeleshez képest azonnal kézzel fogható rögvalóság. Ami ellen lehet úgy védekezni, hogy számokat tesz valaki ellenébe. Csak ilyet nem lehetett látni még a blogoszférában sem. Nálad sem.

Ne mossuk össze a Momentumot és a balliberális oldalt. A Momentumosok közül sokan még nem is léteztek akkoriban. Ráadásul tudhatóan nagyon heterogén a társaság, ami démonnal meg is kell majd küzdeniük.

Valóban volt egy nagyon erős Orbán-ellenes éle a protest-nak. Biztos lehet arisztokratikus vitákat rendezni, hogy helyénvaló-e erre az olimpiát felhasználni, vagy miért akkora szent tehén az olimpia, hogy ne lehessen. Én inkább arra biztatnék mindenkit gondoljon bele, volt-e alapja a protest-hangulat kialakulásának. Láttuk-e jeleit az erőből való poltizálásnak, a politikai marketing dúlásának, a valóságtól elszakadó látszatokra építésnek, elefántcsonttoronyba zárkózásnak, mennyire nemzetegyesítő volt mindez. Csoda-e ha Budapest népe vérszagot fogott az első alkalommal.
Nem azélrt kellett aláírást gyűjtenie a Momentumnak, hogy az olimpia tervezett ezermilliárdjait megkaphassák Orbántól. Itt valamit félreértesz. ;)

D1255 2017.04.14. 15:43:21

Huuuha, latom nagyon legorbult a szad miutan elvettek az olimpiat ezek a csunya szakallas liberalisok. Istenem, majd nezed a teveben es a reklam alatt kicsoszogsz a hutoig egy ujabb sorert;)
süti beállítások módosítása