Winston Churchillnek tulajdonítják a mondást, mely szerint „A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik.” (1947.) Ez a szellemes(kedő) demokrácia-kritika sajnos nem nyert részletes kifejtést, így nem tudjuk Churchill a demokratikus berendezkedésnek mely vonásával (vagy vonásaival) volt ennyire elégedetlen. Lássuk be, hosszú a lehetséges hibák sora, a demokrácia tényleg nem egy tökéletes rendszer. Csupán egyfajta optimum, „legkisebb rossz” a lehetséges rendszerek között.

Hogy miben áll ez a „legkisebb rossz”? Röviden annyi, hogy a demokratikus döntéshozatalon alapuló társadalmi berendezkedés lehetővé teszi, hogy viszonylag kevés embert kelljen legyilkolni ahhoz, hogy viszonylag stabilan működő társadalomhoz jussunk. Ezért optimum. Vakok közt a félszemű. Legalább is a többi, alternatív berendezkedéshez képest, ami lényegesen több ember megölésével jut sokkal rosszabb, azaz lényegesen több ember számára elviselhetetlen eredményre.

De ehhez el kell fogadni egy alapelvet, ami úgy hangzik:

„A többség dönt.”

Ez a demokrácia alapja. Ez minden demokrácia alapja. Ez adja a rendszer stabilitását. Hogy a célok és szándékok mögé többségi akaratot kell állítani, ezzel bizonyítva, hogy az adott döntés több ember támogatását bírja, mint ahányan ellenzik, és ezért közelebb visz a közjó növekedéséhez. A többségi támogatás súlya stabilizálja a többség akaratát végrehajtó hatalmat. Demokrata az, aki ezt megérti és elfogadja ezt az alapszabályt.

Elfogadja, hogy a pálya mindenki számára nyitott, hogy mindenki megpróbálhat többségi támogatást gyűjteni a saját szándékai, érdekei érvényesítéséhez, de azt is elfogadja, hogy ha nem tudja megszerezni a többség támogatását, akkor nem az ő szándékai fognak érvényesülni. Mert ez a rendszer alapszabálya, ez stabilizálja világunkat.

Liberálisaink azonban nem demokraták.

Sosem voltak azok. Egyik megjelenési formájukban sem. Se XVIII. századi jakobinusként, se anarchistaként, se kommunistaként, se 68-as „diáklázadóként”, végül XXI. századi liberálisként sem sikerült demokratává válniuk. Alapvető problémájuk, hogy egyszerűen képtelenek az elképzeléseik mögé összeszedni azt a többséget, ami demokratikus módon felhatalmazná őket az ötleteik végrehajtására. De mivel egy virtigli elitista liberális azzal a szent meggyőződéssel kel és fekszik, hogy széles-e világon kizárólag ő rendelkezik elég ésszel és tájékozottsággal, ahhoz, hogy megmondja a többi (szerinte) hülye prolinak, hogy mi merre hány méter, ezért aztán a liberálisnak valami módon mégiscsak hatalomra kell jutnia, különben mucsai flaszterparasztok fogják fújni a passzátszelet, ahonnan már tényleg csak egyetlen lépés az auschwitzi gázkamrák beüzemelése. Legalább is a liberálisok elméjét uraló virtuális valóságban.

Gondoljunk csak bele a demokráciával kapcsolatos, divatos liberális toposzokba! Csak a hülye nem látja azt az engesztelhetetlen ellenszenvet, amivel a liberális a tömegdemokráciát szemléli. „A többség zsarnoksága.” „A többség diktatúrája.” Így nevezik azt a rendszert, ahol nem liberálisok vannak hatalmon.

Rögzítsük gyorsan: ezek a kifejezések a liberális fogalomzavar mutogatni való példái. Diktatúrákban mindig egy kisebbség basáskodik a megfélemlített többség felett. A többségi döntés maga a demokrácia. A demokrácia és a diktatúra pedig egymást kizáró fogalmak. Ahogy nincs demokratikus diktatúra, úgy diktatórikus demokrácia sem létezik.

Egy liberálisnak az egész demokráciában még véletlenül sem a közösség széles platformra helyezett döntése a fontos. Nem. Bezzeg a fékek meg az ellensúlyok. Na az már igen! Hogy hogyan lehet korlátozni a többséget a jogai gyakorlásában. Mert a többség az eleve valami gyanús, valami veszedelmes és persze proli dolog. A többség megszerzésére való törekvés ab ovo populizmus. S mint ilyen: már majdnem fasizmus!

Az „igazi” demokrácia igazából nem is többségi elvű, hanem „konszenzusos”. Vagyis hiába sikerül valakinek többségi támogatást szereznie a politikája mögé, az nem számít. Akkor is a liberális kisebbségnek kell megmondania, hogy mit tehet meg a többség. Paktumokkal, politikai mutyikkal, ilyen-olyan nyomásgyakorlásokkal, zsarolásokkal, és egyéb, egyáltalán nem nyilvános és nem átlátható megoldásokkal kell rákényszeríteni a többség választott képviselőit, hogy ne a többség, hanem a liberális kisebbség érdekei mentén, a liberális kisebbség érdekeit érvényesítve politizáljanak – akár a többség ellenében is.

De ha arra vagyunk kíváncsiak, mennyire gondolják komolyan a liberálisok a konszenzusos demokráciát, elég megnézni, hogy mit tesznek, ha valahogy mégis hatalomra kerülnek. Rögtön kiderül, hogy a demokráciának csak addig kötelező „konszenzusosnak” lenni, amíg a liberálisok ellenzékben vannak. Amint bemásznak a hatalomba valami baloldali párt hátán, onnantól kezdve a demokrácia ismét többségi elvű. Magyarországon a rendszerváltás óta 4 bal-liberális kormány összesen 12 éven át kormányzott. Soha egyetlen másodpercre sem alkalmazták a konszenzusos modellt. Minden szívfájdalom nélkül söpörték le az ellenzéki kezdeményezéseket, javaslatokat, módosító indítványokat. 

Ilyen körülmények között kifejezetten megnyugtató, hogy a liberálisok viszonylag ritkán kerülnek be demokratikus úton a hatalomba.

Az emberek elsöprő többsége nem akarja hatalomba emelni ezt az örökösen hatalomra és tiszteletre sóvárgó, de a hatalomra és a tiszteletre szörnyen méltatlan csoportot. Mi tévők legyenek a liberálisok ebben a helyzetben? Többséget nem tudnak, de már nem is akarnak maguk mögé gyűjteni. A többség az úgyis ostoba birka, ők pedig a meg-nem-értett szellemi elit. Ez így megy több mint 200 éve. Tehát akkor mi a teendő?

Ki kell használni a demokrácia hibáit és ha nem megy a szavazók által, hát majd máshogy kell megszerezni a hatalmat.

Ez a demokrácia meghekkelése.

Persze a liberális mozgalmárok önmagukban kevesek lennének ehhez. Bár a világ eszének képzelik magukat, de ha közelebbről megnéz az ember egy liberálist, meglepően gyengén, egyoldalúan és csupán hírlapi szinten tájékozott, ezért rosszul érvelő figurát talál. Lássuk be, nem véletlen, hogy nem tudják maguk felé fordítani a többséget. Nem képesek megérteni ennek a világnak a működését, folyamatosan rossz magyarázatokat adnak a jelenségekre ezért folyamatosan rossz alapokra épített cselekvési tervek alapján folytatják a hiábavaló és örökös kudarcra ítélt harcukat a hatalomért. És ez nem csak a legalja trollokra igaz, a csúcs-entellektüelljeikre is. Hogy mégis szem előtt vannak, az azért van, mert nem ők az igazi, nagy játékosok ebben a meccsben.

A világfelforgató banda eszét a nemzeti identitásától (és az erkölcsi megfontolásoktól) rég megszabadult globális gazdasági érdekcsoport adja, amelyik a globalizáció fő mozgatórugójaként akar eltakarítani mindent erről a bolygóról, ami a profit-maximalizálás útjába mer állni. A demokrácia számukra épp olyan hátrányos, mint a liberálisok számára – hiszen az ideális hatékonyságot biztosító közvetlen és korlátlan hatalomgyakorlás helyett kénytelenek csupán a lobbizásnak nevezett korrupciós technikával irányítani a politikai hatalom gyakorlóit. Sajnos a hatalomvágy és kielégíthetetlen mohóság összehozta ezt a két társaságot és ez komoly veszélyt jelent a bolygóra.

A gazdasági lobbinak sajnos elég pénze és befolyása van, hogy a nem túl okos, viszont rendkívül szorgalmas liberálisok bevetésével meghekkeljék a demokráciát.

Manapság az európai polgár csak néz, mint hal a szatyorban, hogy micsoda hülyeségeket nyilatkoznak a választott (illetve egyáltalán nem választott) európai vezetők az ő nevében. Hogy az ő bármiféle megkérdezése és demokratikus felhatalmazása nélkül akarják gyökeresen átalakítani a világát. Mert több millió muszlim bevándorló betelepítése az európai polgárok hátsó udvarába, egyetlen európai politikai erő választási programjában sem szerepelt.

A választóit eláruló európai politikai elit éppen most rántja ki Európát az európaiak lába alól. Azt a világot, amit az európai emberek és elődeik építettek fel maguknak és az utódaiknak és amit – nem mellesleg – most is az ő pénzükből finanszíroznak és működtetnek. És az európaiak nem nagyon értik, hogy mi történhetett itt? Pedig egyszerű. Beérett a globalista-liberális sárkányfog-vetemény, az európai demokratikus rendszert sikerült meghekkelni, az európai politikai elit egy meghatározó része épp most próbálja totálisan függetleníteni magát a saját európai választóitól, hogy érvényt szerezzen egy erőszakos kisebbség elmebajos ideológiával fertőzött törekvéseinek.

E törekvések kiagyalóinak több évtizedes kitartó munkával sikerült egy olyan hálózatot kiépíteni, amelyik lényegében megkerüli az érdekérvényesítés demokratikus módszereit, és a rendszer gyenge pontjait támadva erőszakol át a többség által nem támogatott vagy akár kifejezetten ellenzett döntéseket.

Hogy mik ezek a gyenge pontok?

Legelsősorban a kommunikáció. Hogy a választók nem tudnak közvetlenül tapasztalatot gyűjteni a közélet eseményeiről, hanem egy közvetítő közegen, a médián keresztül látnak rá választott képviselőik, a politikusok munkájára. A média mára megelégelte a közvetítő közeg szerepet és az események irányítója akar lenni. Felemeli és eltapossa a politikusokat, akik így súlyos függőségbe kerülnek a médiától. Röviden: aki a médiát uralja, az a politikusokat is uralja.

A másik gyenge pont a választók passzivitása. A jólétben élő polgárok nem akarnak a közélet kérdéseivel foglalkozni, mivel nagyjában-egészében elégedettek azzal a jog- és keretrendszerrel, ami a nyugat demokratikus országait jellemzi. Mivel nem foglalkoznak a közélettel, így nem gyakorolják a demokratikus jogaikat, olyanokat mint a választott képviselőik ellenőrzése, számonkérése, orientálása, nyaggatása, stb. És mert nem foglalkoznak a közélettel, pontosan úgy járnak, mint ahogy Platon is megmondta:

„Ha a bölcs és becsületes polgárok lemondanak arról, hogy saját maguk irányítsák a polisz életét, akkor az lesz a büntetésük, hogy ostobák és gazemberek fognak uralkodni rajtuk.”

A közélettel foglalkozni lusta, jólétükben eltunyult, elhülyült, konzumidióta és/vagy bulifüggő, partyarc polgárok helyét az önjelölt globalista-liberális mozgalmárok veszik át. Na ezeket hívják „civil” szervezeteknek. Túlmozgásos, fontoskodó agitkák és aktivisták, akik benyomulnak a demokratikus jogaikkal nem élő polgárok által üresen hagyott közéleti térbe.

2015-ben ott tartunk, hogy senki által fel nem hatalmazott, ki tudja milyen finanszírozású csoportok és a szintén senki által fel nem hatalmazott liberális sajtó kisajátítja a demokratikusan megválasztott hatalom ellenőrzésének a jogát.

De vajon ki ellenőrzi ezeket az új ellenőrzőket? Mert hogy azok a választók, akiknek a nevében, kéretlenül eljárnak, biztos nem. Sőt! Ezeknek a hálózatoknak az ellenőrzése maga a fasizmus – legalább is szerintük. Tehát ők ellenőriznek, de őket senki sem ellenőrizheti. Sok év munkája van abban, hogy ez a durva hatalmi asszimetria létrejöhetett és erről még beszélni is alig lehet. Hogy ma a sajtónak akkora hatalma van, hogy bármely politikust tönkre tudja tenni – ha szembe mer menni a liberális dogmatikával. Mindig mondom, ha lenne még inkvizíció, csakis liberálisokat alkalmazna inkvizítorkent.

Persze a sajtónak és az anarchista „civil” szervezeteknek esélye nem lenne a mögöttük álló marionett-játékosok, a felbújtók és finanszírozók anyagi támogatása nélkül. Akik tudják, hogyan kell kezelni a „liberális értelmiséget”, hogyan kell ezeket az ideintitás-zavaros, középszerű féleszűeket (Lenin elvtárs szóhasználatával: hasznos idiótákat) hízelgéssel, pénzzel, a hatalom és az  intellektuális elithez tartozás ígéretével motiválni.

Nos ez az elátkozott szövetség:

• - a minden erkölcsi gátlásától megszabadult, a mohóságába és a hatalomvágyába beleőrült gazdasági lobbi
• - a nagyravágyó, ám érdemtelen liberális értelmiség
• - a magát „függetlennek” nevező liberális média
• - és a magát szintén „függetlennek” és „civilnek” nevező liberális ideológiai rohamcsapatok

együtt, összehangoltan képesek olyan fenyegetést jelenteni a választott politikusok számára, hogy inkább elárulják a választóikat, mint hogy szembeszálljanak ezzel a fanatikus szektával.

És lám, a demokrácia máris meg van hekkelve, a többségi elv ki van iktatva és a helyére egy végtelen és féktelen hatalomvágyat tápláló kisebbség akarata áll a megzsarolt, egzisztenciális függőségbe került politikusok közvetítésével. A többségi elvű demokratikus érdekérvényesítést a politikailag korrektnek (PC) nevezett véleményterror-nyelven átnevezik „populizmusnak”, ami – szintén politikailag korrektül – a fasizmus szinonimája.

És így létrejön a liberális „demokráciafelfogás” legelképesztőbb fogalomtorzítása:

többségi elvű demokrácia = fasizmus.

Mindez az őrület napjainkban, az orrunk előtt zajlik. A szemünk előtt történik meg, hogy egy lopakodó diktatúra próbálja átvenni a hatalmat a nyugati világban.  És meg is fogják tenni, ha záros határidőn belül nem szervezi meg magát a többség még nem teljesen elhülyült része.