Hogy a fenébe indít el az ember egy blogot? Nem sok alternatíva jut az eszembe. Az egyik, hogy minden különösebb dobpergés nélkül benyomul az inmediasrésbe és el kezdi kiírni magából, ami a szívét nyomja. A másik, hogy nekifut megindokolni, hogy miért is ragadott keyboardot.
Tény, hogy az első megoldás van annyira könnyed és laza, hogy iszonyú csábító legyen. Végül is ki ne szeretne egy könnyed-laza antrét (vájtszeműeknek: entrée-t). A gond csak az, hogy e sorok írójának szubsztanciáját sajnos nem pont a könnyed lazaság adja. Ez van, így jártam. Most akkor kamuzzak már a legelején? Pláne, hogy az előző 6-8 mondat leírása alatt – furcsa, de teljesen kikristályosodott, hogy tulajdonképpen miért is akarom a firkáimmal terhelni a webet?!
Azt hiszem elegem lett – pont a képmutatásból.
Rögtön tisztázzunk is valamit: nem a hétköznapok privát huncutkodásairól van szó. Nem. Sokkal inkább a táplálkozási lánc csúcsán egyre nagyobb étvágyat tanúsító gazdasági, politikai és szellemi “elit” pocsékságáról. Az ún. fejlett, modern, nyugati civilizációról, amelynek lassan egyetlen olyan, nyilvánosan hangoztatott eszménye, ideálja és ideája sincs, amely ne semmisítené meg önmagát a színes-szagos elmélet és az kiábrándítóan ócska, haszonleső gyakorlat között tátongó szakadékban.
Nem tudom, ki hogy van vele, de én már nem tudok szó nélkül elmenni civilizációnk krónikus elhülyülése mellett. A világ fényének kellene lennünk, ehelyett – hála a nyugat tébolyult, hozamfetisiszta vezetőinek – a világ elpusztítói vagyunk.
Gandhi azt mondta: “You must be the change you want to see in the world.” Vagyis: Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban.
Valahol el kell kezdeni.
