HTML

Így jártál...

"Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban." Mahatma Gandhi

Friss topikok

Linkblog

Akarategység

2012.05.01. 13:21 Exe Géza

Hála Istennek az elmúlt héten sikerül megismerkednünk ezzel a jogi műszóval is. Méghozzá azért, mert az akarategység hiánya miatt a Cozma-gyilkosság elkövetői és társtettesei, fizikai és pszichikai bűnsegédei, összességében az egész 25-30 fős barbár, elállatiasodott gengszterbanda az első fokú ítélethez képest jelentősen enyhébb büntetést kapott másodfokon. 
 
Mert hogy hiányzott az akarategységük az emberölés elkövetésére nézve.
 
Azt hiszem, itt az ideje megköszönnünk a magyar jogszolgáltatásnak (bocsánat, de igazságszolgáltatásnak ezt nem lehet nevezni!), hogy sikerül egy egészen remek jogi kiskaput teremteni a másokat csoportosan, felfegyverkezve bántalmazó, terrorizáló, akár meg is gyilkoló gengsztereknek.
Mert mostantól, ha úgy alakul, hogy valamelyik áldozat nem éli túl a csoportos, felfegyverkezett terrorizálást, akkor csupán annyi az elkövetők dolga, hogy az egyik jól magára vállalja, a többi meg azt vallja, hogy ők nem halálra, csupán nyomorékká akarták verni az illetőt. Aztán máris megvan az akarategység hiánya, és ugrott a csoportosan elkövetett, minősített emberölés, sőt ezzel máris megnyílik az út, hogy az egy szem megmaradt elkövető a gyilkosságot indulati cselekménynek beállítva további súlyos éveket spórolhasson le az ítéletből.
 
Persze mindez csak akkor működik, ha a bírói pulpituson megfelelő partner ül ennek a penetráns koncepciónak az érvényesítéséhez. Mint például a 65 éves Dr. Nagy Zoltán a győri ítélőtábla büntető kollégiumának vezetője, aki még idén nyugdíjba is megy, aztán utána az özönvíz.
 
Dr. Nagy Zoltánnak nem tűnt fel, hogy Raffael Sándor a másodfokú tárgyalásra (egyszercsak) kitalálta, hogy Marian Cozma haláláért egyes-egyedül ő a felelős. Dehogy tűnik ez összebeszélésnek, üzleti szakszóval: veszteségoptimalizálásnak. Dr. Nagy Zoltán szemlátomást úgy ahogy van, elfogadta ezt a narratívát – de hát mi más is lenne egy bíró dolga, mint hogy úgy egye a gyilkos szavait, mint kacsa a nokedlit.
 
Dr. Nagy Zoltán akkor sem kapta fel a fejét, amikor valamelyik gazember azt vallotta, hogy ő nem emberölést csupán testi sértést akart elkövetni. Ha nem egy ilyen tragikus esetről lenne szó, az ember a térdét csapkodná a nevetéstől, hogy hogyan bír egy ilyen bornírt, ügyvédi kreálmány mondat kiesni egy kb. félanalfabéta maffiózó száján. De sajnos nincs ok jókedvre, mivel Dr. Nagy Zoltán ezt az égbekiáltó hülyeséget is – úgy ahogy van – elfogadta. 
 
Igen, ez nyilván úgy megy, hogy mielőtt a 25-30 fős felfegyverzett gengszterbanda elindul balhét keresni/csinálni az éjszakába, először is eligazításon vesznek részt, ahol szigorúan tisztázzák, hogy aznap éjjel ki szúr halálos sebet és ki szúr csupán testi sértést megvalósító sérüléseket, és persze ezt fegyelmezetten be is tartják a késelős tömegverekedések során – nehogy aztán akarategységen lehessen fogni őket. Például szó sem volt akarategységről akkor, amikor az egyszer már hátbaszúrt, vérző Cozmát körbefogták, hogy még csak el se menekülhessen Raffael kése elől. A többiek (akik persze kicsit sem pszichikai és fizikai bűnsegédek!), szóval a többiek nyilván végig úgy gondolták, Raffael maximum a szemét szúrja ki esetleg csak a máját vágja ketté a kézilabdásnak, mert az csak testi sértés. Belegondolni is rossz, hogy meg lehettek lepődve, hogy ezek után Raffael teljesen váratlanul markolatig vágta Cozma mellébe a kését.
 
„Ó szent (bírói) együgyűség!” – mondanám, ha nem egy ilyen végtelenül kártékony, az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat mélyen aláásó ítéletről lenne szó.  
 
Dr. Nagy Zoltán ítélethirdetését a gyilkosok elégedett mosolya, s rokonságuk tapsvihara kísérte. Ha semmit nem tudnánk az egész ügyről, már ennyi is elég lenne, hogy mint egy légvédelmi sziréna sikoltson fel a vészjelzés az emberben: itt valami nagyon nincs rendben! Egy gyilkos ne legyen elégedett az ítélettel, és pláne ne fakassza mosolyra! Sajnos se Dr. Nagy Zoltán, se a felettesei nem rendelkeznek ilyen, normális jogérzék vészjelzővel, nekik semmi gondjuk nincs azzal, ha az ítéletük hallatán válogatott gyilkos vadállatok veregetik elégedetten a vállukat. 
 
Nem vitás, hogy a büntetőeljárás során az egyik legfontosabb kérdés a bűnelkövető indítékainak és szándékainak tisztázása. Ezen múlik a bűncselekmény minősítése, így ezen múlik a kiszabott büntetés is. Itt azonban azt láthattuk, hogy másodfokon a bíróság minden kétely és kérdés nélkül elfogadta a maffiózók és ügyvédeik által konstruált tényállást és a gengszterbanda szája ízének megfelelő ítéletet hozott. Így aztán Sztojka Iván, aki minden akarategység nélkül, de a testi sértés precíz szándékával rúgta fejbe a haldokló csapattársa fölé hajoló Zarko Sesumot (koponyatörést és szemsérülést okozva), szóval ez a Sztojka Iván jó magaviselettel akár már 3 év múlva ismét szabadlábon boldogíthat minket, meg persze a környékbeli bodzaszedő helyeket. 
 
Hát így állunk. Pár héttel ezelőtt még mit sem tudtunk az akarategységről. Pedig lám csak milyen fontos dolog: nélküle életfogytiglan helyett csak 18 évet, 20 év fegyház helyett csak 8 év börtönt ér a szeretetreméltó román óriás, Marian Cozma élete. S ha az elkövetőknek nem is volt akarategységük, ahogy nézem az internetes reakciókat, nekünk, az igazságérzetében porig alázott, felháborodott közvéleménynek nagyon is van akarategységünk. És ez így hangzik: ez így nem maradhat, ezt ítéletet felül kell vizsgálni és ezt a bírót (vagy bírói tanácsot) – függetlenség ide vagy oda – igenis elő kell venni ezért a gyalázatos döntéséért.
 

5 komment

Címkék: bíróság cozma akarategység

A bejegyzés trackback címe:

https://igyjartal.blog.hu/api/trackback/id/tr944482244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dowan 2012.05.03. 11:49:01

Szégyen és alázat... lassan eljön az idő, hogy az áldozatnak kell bocsánatot kérnie. Szerencsére ez csak IT volt , lehet menni feljebb...

a labda mindig gömbölyű! · http://nobasket-handball.blog.hu/ 2012.05.03. 16:00:15

annyi, h sesumot rúgta fejbe sztojka, pesicnek a veséjét vágták ki.

köszönjük amúgy!

flazz 2012.06.01. 18:49:51

nesztek kibaszott nagy liberalizmus!

az ilyen bíróknak lógnia kellene a cigánnyal együtt!!!

==T== 2012.06.01. 19:12:16

Ehhez annyit, hogy jobb helyeken az enyhített tényállásért is minimum a dupláját kapták volna...