Néhány nappal ezelőtt mindenki lefutottnak gondolta a meccset. Mindenki „tudta”, hogy november 9-én reggel Hillary Clinton neve fog virítani az összes újság címlapján. Tudtuk, hogy az egész nemzetközi liberális média a demokrácia diadalaként fogja tárgyalni az eseményt. Azt, hogy egy Donald Trump nevű pasas gyakorlatilag 100%-os média- és politikai ellenszélben elvesztette az elnökválasztást egy egoista, mindenkin átgázoló, háborúkat szító, korrupt némberrel szemben, aki még a saját pártjában is csak csalással tudott nyerni.
És mi (akik szerint a demokráciának nem így kellene kinéznie) tudtuk, hogy mindez nem zavarja a magukat mostanában „liberális elitnek” kinevező anarchista, jakobinus csapatokat. Hogy a szólásszabadság és „független” média „liberáliséknál” azt jelenti, hogy mindenhonnan csakis ők hallhatók. Mindenki más pedig fogja be a pofáját, mert ha nem…! Hogy a demokrácia annyit jelent ugyanezeknél, hogy ők és az ő klientúrájuk van hatalmon. Ha meg nem, akkor az ab ovo nem demokrácia.
És úgy láttuk, úgy éreztük, hogy mindez az elmúlt 25 évben úgy alakult ki lopva, settenkedve, hogy észre sem vettük, hogyan lopja el a demokráciánkat ez az erőszakos, kizárólagosságra törő szubkultúra. Már csak azt vettük észre, hogy ma már olyan állapotban van a világunk, hogy mindezt immár nyíltan is megtehetik akár az amerikai elnökválasztással is, és senki nem állíthatja meg őket, mert amikor még megtehettük volna, akkor még nem vettük elég komolyan őket. Most meg már késő. Mert már mindenütt ott vannak. Ott vannak az oktatásban, ott vannak a kultúrában, ott vannak a politikai és gazdasági elit meghatározó pozícióiban, és persze ott vannak a médiában mindenütt. Sőt a médiában lassan csak ők vannak ott. Aki pedig nem ért egyet, az – ahogy azt Korniss Mityu is jól megmondta Bayernek – az náci. A liberális újbeszélben: „populista”. Ne legyenek kétségeink: ez annyit jelent, hogy megölhető. Nem csak egzisztenciálisan szabad elpusztítani. A populista, mint afféle kriptonáci, megfelelő körülmények között fizikailag is megsemmisíthető. Addig elég csak egzisztenciálisan tönkretenni, kirúgatni, elhallgattatni, megsemmisíteni az életpályáját.
Aztán felvirradt november 9. reggele. És a már nyomdába adott újságokat újra kellett nyomni. Mert Amerika nemet mondott erre a szavaink értelmét kifacsaró, elpusztító gonosz őrületre és Donald Trumpot juttatta a Fehér Házba. Amerika nem hitt a Clinton győzelmét sugalló közvélemény-kutatásoknak. Amerika nem hitt a közvetlenül a Clinton-kampányirodából vezérelt „független” médiának. Amerika nem hitt Obamának és nem hitt a felsorakoztatott médiacelebeknek sem. (Mintha egy valóban értelmes ember számára lenne bármi relevanciája, hogy egy Miley Cyrus, vagy egy Jon Bon Jovi ki a fenét tart megfelelő elnökjelöltnek!)
Amerika a saját szemének, a saját fülének, a saját napi, lehangoló tapasztalatainak hitt. Hogy Amerika már nagyon régóta nem az az Amerika, amit látni szeretnének maguk körül. Hogy az az Amerika, amit – ha tetszik, ha nem – akkor is a fehér munkások és farmerek építettek fel és tettek naggyá, ma már egyre ellenségesebb vele. Az adóként befizetett pénzét ugyan még „nagylelkűen” hajlandó elfogadni a rendszer, de egyébként hallani sem akar róla és a problémáiról.
És Amerika azt mondta, hogy elég volt ebből az önző, mohó, elmebeteg, Amerika népét eláruló elitből, amelyik ahelyett, hogy Amerika problémáival foglalkozna, inkább mindenféle idióta kampffal szórakoztatja magát, hogy egy nyilvános WC-re hányféle ajtót kell kitenni attól függően, hogy hányféle patologikus nemi identitászavarról kell azt mondani, hogy igazából tök normális dolog, csak azért, hogy a kedves betegnek ne kelljen szembenéznie azzal a kétségtelenül szomorú ténnyel, hogy elmebeteg.
Ez az áruló elit önjelölt társadalom-mérnöként az egész nyugati világot valamiféle túlméretezett laboratóriumként kezeli, ahol kedvére kísérletezhet az itt élő emberek és népek évezredek élettapasztalatából, természetes szellemi fejlődéséből eredő hagyományaival, szokásaival, normáival, vajon sikerül-e a helyükbe olyan szabályokat és olyan lelkibeteg, önpusztító, bűntudatvezérelt motivációkat állítani, amelyek elsajátításával a fehér ember lényegében megszűnik szaporodni és ezzel kiirtja önmagát a bolygóról.
Persze mi azt is tudtuk, hogy olyan könnyen azért nem adnánk a bőrünket ezeknek az elmebetegeknek. Tudtuk, hogy kemény és rémületes idők várnak ránk. Amikor összeomlik a féleszű liberális mozgalmárok és nyugodtan mondhatom, infernális megbízóik által összeeszkábált PC-építmény, amikor a fejükre rogy a lenácizott emberek dühe, amikor a megalázottak, a tönkretettek, a hisztérikusan leordítottak a kezükbe veszik a sorsukat és a földdel teszik egyenlővé ezt a felfuvalkodott gittegyletet. Nem kétséges, hogy egy ilyen konfliktusban ki húzná a rövidebbet. Mert a végtelenségig büntetlenül nem lehet lelkileg és egzisztenciálisan terrorizálni sok száz millió embert. Mégsem lenne örömteli ha az inga visszalendülne, mert borítékolható, hogy erre a basáskodó jakobinus szélsőségre egy hasonlóan durva szélsőség adna választ.
Éppen ezért lett ennek a posztnak „Remény” a címe.
Mert ami november 8-án történt az Egyesült Államokban, az reményt keltő. Reményt ad arra, hogy talán nem lesz brutális a nagy „liberális” társadalom-megerőszakolási kísérlet vége. Trump győzelme Trump személyétől függetlenül is reménykedésre ad okot. Mert bebizonyította, hogy esélytelenül is, teljes médiaössztűzben is le lehet győzni ezt a nyugati világon és a nyugati embereken parazitaként élősködő szörnyeteg szubkultúrát. Trump bebizonyította, hogy van esély rá, hogy politikai eszközökkel állítsuk meg az őrületet. Hogy mégsem erőszakos konfliktus billenti helyre a világ kizökkent kerekét. Trump bebizonyította, hogy nem volt igazunk a borulátásunkban, a helyzet talán még nem olyan rossz, mint azt gondoltuk, még van lehetőség a békés korrekcióra.
Adja Isten, hogy igaza legyen! És bár a hipertoleráns, ultracivilizált és persze turbódemokrata liberálisok már a legnagyobb nyugalommal vetik fel nyilvánosan Trump meggyilkolásának az ötletét, adja Isten, hogy ne merjék megtenni. Mert ha megteszik (ahogy megtették Kennedyvel és ahogy majdnem megtették Reagannel), akkor annak a nyugatra nézve végzetes következményei lesznek.
