HTML

Így jártál...

"Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban." Mahatma Gandhi

Friss topikok

Linkblog

Ismeretterjesztő célú nyílt levél Colleen Bellnek az '56-os magyar menekültekről

2016.10.07. 12:51 Exe Géza

Kedves, jó Colleen Bell!

Tudom, hogy az amerikai oktatási rendszer nem arra van kalibrálva, hogy különösebben tájékozott embereket bocsásson ki, elég ha tud kézzel-villával enni, meg tudja, hogy Amerika a világ legjobb országa, meg hogy "O say, can you see, by the dawn’s early light... stb.".
Ebben a környezetben halmozottan hátrányosnak tekinthető az, aki mindezek után a média világába megy dolgozni. Mert ott még az a tudás is leépül, ami egyébként sem volt meg. Mert hát hiszen, aki a médiába' dolgozik, az automatikusan intellektuális csodacsatárrá, szellemi világítótoronnyá válik, anélkül, hogy akár egy Dörmögő Dömötör szintű keresztrejtvényt megfejtett volna életében. Ez a szellemi renyheség aztán olykor csúnyán visszaüt. Ez a selejt bosszúja.

bell.jpg

Bár tudom, hogy egy médiaizének alanyi joga mindent, de mindent megszakérteni, de most az a gond, hogy nem otthon van. A saját történelmünkkel sajnálatosan kicsit jobban tisztában vagyunk, mint Ön.

Tehát nézzük akkor az 56-os magyar menekülteket, akik - Ön szerint - hasonlóak voltak a most Európába özönlő közel-keleti és afrikai "menekültekhez".

Engedje meg, hogy felhívjam a figyelmét néhány "árnyalatnyi" különbségre:

  1. A magyar menekültek közvetlenül háborús területről, közvetlen életveszélyből menekültek. És mert közvetlenül háborús területről menekültek, így a vonatkozó genfi, menekültügyi szabályok szerint megtehették, hogy illegálisan, zöld határon át léptek Ausztria területére. Nem úgy mint azok, akik már hat országon csörtettek át és itt őrjöngenek a magyar határnál, hogy de mér' nem engedik be őket útlevél és vízum nélkül. Nem mellesleg Mrs. Bell az Ön hazájába sem lehet útlevél és vízum nélkül belépnie egy menekültnek. Sőt. Pontosan tudjuk, hogy olykor még útlevéllel és vízummal sem.
  2. A magyar menekültek együttműködtek az osztrák hatóságokkal, nem úgy, mint a tavaly Magyarországon átvonuló muszlim horda. Ez csak azért lényeges, mert ezt az együttműködési kötelezettséget is ELŐÍRJA a genfi szabályozás a "menekülteknek".
  3. A magyar menekültek bevonultak a traiskircheni menekültáborba, nem úgy mint a muszlim horda, amelyik nem volt hajlandó bevonulni a magyarországi menekülttáborokba, holott, ez is kötelességük lenne a genfi menekültügyi szabályozás szerint. Ez nem valami választható opció a menekülteknek!
  4. A magyar menekültek nem dobálták el a személyi okmányaikat, az iskolai végzettségüket bizonyító dokumentumokat, hanem magukkal vitték és kérésre bemutatták. Annál is inkább bemutatták, mert a befogadó államok ezek alapján válogathattak közülük. Akinél mégsem voltak papírok, arról pedig okkal feltételezhették az osztrák hatóságok, hagy valami nem stimmel vele. A most Európát lerohanó muszlim tömegnél viszont az az alapértelmezett állapot, hogy nincsen semmiféle papírja. De a biztonsági kockázatoknak már a felvetése is maga a dühöngő fasizmus!
  5. A magyar menekültek nem hazudoztak a származási helyükről, nem hazudoztak a születési idejükről, nem hazudoztak az iskolai végzettségükről, csak hogy kedvezőbb elbánáshoz jussanak. A magyar menekültek nem a befogadó országok törvényeinek semmibevételével kezdték meg új életüket. 
  6. A magyar menekültek első dolga volt megtanulni a befogadó országok nyelvét, és mielőbb beilleszkedni.
  7. A magyar menekülteknek tényleges, normális végzettsége volt, dolgozni akartak és amikor befogadták őket munkába is léptek és rövid időn belül a befogadó országok hasznos, békés, adófizető polgárává váltak.
  8. A magyar menekültek NEM KÖVETELŐZTEK, hanem HÁLÁSAK VOLTAK, hogy befogadták őket. Nem dobálták el a nekik kiosztott élelmiszert és vizet, nem hazudoztak a nemzetközi sajtónak az osztrák hatóságokról. A magyar menekültek nem vihogtak a segítő önkénteseken és nem csicskáztatták őket. Pláne nem erőszakolták meg őket. 
  9. A magyar menekültek nem verődtek garázda, törő-zúzó hordákba, nem kezdtek erőszakos lázadásba az osztrák hatóságok ellen a menekülttáborokban és azokon kívül.
  10. A magyar menekültek nem emelték meg drámaian a befogadó országokban tapasztalható bűnözést. Különösen nem emelték meg a nők vagy gyermekek terhére elkövetett erőszakos, szexuális bűncselekmények számát. '56 után nem azzal volt tele a média, hogy a befogadott magyar menekültek már megint megerőszakoltak, kiraboltak, összevertek, megkéseltek valakit. Se csoportosan, se tömegesen. Sehogy sem.
  11. A magyar menekültek között egyetlen egy darab terrorista sem volt. A magyar menekültek egyetlen egy darab terrorcselekményt sem követtek el. De még a 2., 3. generációs magyar menekültek sem!!!
  12. A magyar menekültek egy európai, keresztény kultúrkörből érkeztek, ezért nem érezték alacsonyabb rendűnek, tisztátalannak, barbárnak a befogadó, szintén keresztény kultúrkörrel rendelkező országokat és azok lakóit. 
  13. A magyar menekültek európai kultúrájú, európai magatartású, európai normarendszerű emberek voltak, ezért nem kellett nekik elmagyarázni, hogy pl. nem egy szabadon megerőszakolható ribanc az a nő, aki nem úgy öltözik, ahogy egy magyar nő Magyarországon.
  14. A magyar menekültek nem gettósodtak, nem vonultak ki a befogadó országok társadalmából, hogy egy sajátosan magyar, párhuzamos világot építsenek maguknak a befogadó ország területén, ahol a magyar szabályok és normák érvényesülnek.
  15. A magyar menekültek nem akarták ráerőszakolni a befogadókra a maguk sajátosan magyar kultúráját. A magyar menekültek nem ordítottak a befogadó országok lakóival, ha azok disznóhúst mertek enni, vagy sört mertek inni.
  16. A magyar menekültek tudtak késsel-villával enni, kiválóan használták az angol vécét. A kor szintjén európai egészségügyi ellátásból érkeztek, ezért nem jelentettek közegészségügyi kockázatot sem a befogadó országok lakóira.

Mindezek után kérdeném, mégis hogy a fenébe jut eszébe bárkinek az '56-os magyar menekülteket azokhoz az ázsiai és afrikai hordákhoz hasonlítani, amelyek kimondottan az európai jóléti és szociális rendszerek lerablásának szándékával érkeznek a kontinensre. Mert hogy ép ésszel és ép erkölcsi érzékkel nem lehet a kettőt egy lapon említeni. Mondanám, hogy szégyellje magát, hogy az '56-os magyar menekülteket ehhez a csőcselékhez hasonlította, de tudom, hogy fölösleges.  Hiszen ha képes lenne elszégyellni magát, ez valószínűleg meg sem történt volna. De mert politikailag jó ötletnek tűnt, ezért Önnek és az Önt remek tanácsokkal, információkkal és ötletekkel ellátó honi liberálisoknak ez simán belefért. Tudjuk: mindenki érzékenysége fontos, kivéve a magyarokét!

Bár nem tud róla, mert hogy az Ön fülébe duruzsoló liberálisok erről valószínűleg nem tájékoztatták, azért egy ilyen összehasonlítással jókora sebet ejtett a saját és az Ön által képviselt ország magyarországi megítélésén. Mert hogy mi magyarok ugyan nem vagyunk különösebben eltelve magunktól, de azt azért nem szeretjük, ha barbár hordákhoz hasonlítanak minket. Ön pont ezt tette  meg. Ami egy diplomatától egészen érdekes teljesítmény, a nemzetközi diplomáciai kapcsolatok építésének egészen újszerű megközelítése.

Tudja Mrs. Bell, ez csak akkor nem baj, ha mondjuk az Önnek most lelkesen bólogató liberálisokon kívül itt mindenki mást nagy ívben lesz@r az Egyesült Államok. Én például hajlamos vagyok így felfogni a dolgot, de legalább tiszta víz került a pohárba. Mellékhatásként pedig elkönyvelem, hogy az Egyesült Államok nagykövete ezzel a beteg összehasonlítással a nyilvánosság előtt állított ki lesújtó bizonyítványt önmaga és tanácsadói totális tudatlanságáról, ostobaságáról és gátlástalanságáról.
Gratulálok.

Üdvözlettel:
Exe Géza

198 komment

Címkék: 56 menekültek Colleen Bell

A bejegyzés trackback címe:

http://igyjartal.blog.hu/api/trackback/id/tr7111778079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

látjátok feleim szümtükkel 2016.10.08. 11:02:57

@Jankove:

Már többször elmondtam, elmondom neked is, mert ezek szerint te még nem olvastad.

Néhai ismerősőm 56-ban a dunyhán túl börtönőr volt, és ő mondta el, hogy amikor kitört a "forradalom", a kedves forradalmárok a köztörvényesket örző vidéki börtönbe kintről kézigránátokat dobáltak befelé. No ez is forradalmi tett volt. Ugyé ezek után nem csudálkozol, hogy kik is menekültek, mélyen elhallgatva a befogadó állam elől, hogy itthon mit tettek.

látjátok feleim szümtükkel 2016.10.08. 11:04:27

@Jankove:

Most nincs pártállami terror?

Mert ugyé a terrornak sok formája létezik.

midnight coder 2016.10.08. 11:26:55

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:
1-2: Nem csak az a menekült aki egy szál gatyában szalad. Nálunk már 56 előtt is voltak hatalmon a vörösnácik, és a polgár joggal tarthatott attól, hogy a forradalom leverése után durva megtorlás következhet. Ehhez képest amit Kádárék műveltek messze nem volt annyira durva mint amire számítani lehetett, ezzel együtt így is jó néhányan megszívták hogy itt maradtak, nem kicsit de nagyon.

3-4. Nem szép dolog így beszélni a baloldali ellenzék szellemi elődjeiről, akkor is ha igaz.

5. Annak, hogy nem akarjuk Európába beengedni az azt leromboló iszlamista hordát jogos önvédelem, és ennek csak annyi köze van Orbánhoz, hogy ebben speciel pont igaza van.

6. Szerintem ezt talán nem neked kellene eldönteni.

midnight coder 2016.10.08. 11:27:50

@látjátok feleim szümtükkel: Egy vörösnáci börtönőr nyilván teljesen megbízható hírforrás.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.08. 11:37:14

@randomnotexists:

Az igazság mióta szélsőjobbos közhely?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.08. 11:42:07

@xm95:

"Tán a poszternak kellene először a saját tortenelmet tudni, utána számonkérni mástól. Szar életed van, és még hülye is vagy hozzá."

Ellenérvek nélkül ez egy nagyon tartalmas komment volt tőled.

midnight coder 2016.10.08. 11:44:26

@jános515: "Melyik falusi nadrágszíjparcellás nincstelen földművesnek volt 3-6 szobás, főúri kastélya, cseléddel és szolgálókkal ? Ne légy már buta ! Mert amit te angol wc-nek nevezel, az a kerti pottyantós volt, faluhelyen."

Ez csak pár száz kilométerrel délebbre is úgy néz ki, hogy van a mellékhelység közepén egy lyuk, ami fölé odaguggolsz, és egy bot arra az esetre ha korrigálni kell mert rosszul céloztál.

És persze az osztrák falusi sem mind tudta akkoriban, hogy milyen is az a water-closet. Az a magyar pedig aki 56-ban átlépte az osztrák határt, 40 évvel korábban még egy országban élt a sógorokkal. Ezzel szemben a migránsokkal kb. akkor éltünk egy országban, amikor az őseink elbúcsúztak az övéiktől és lejöttek a fáról.

chrisred 2016.10.08. 11:53:11

@midnight coder: 1-2. De ennek alapján már nem csak azok számítanak menekültnek, akiknek a lakóhelye háborús/polgárháborús övezetben van. Bármelyik szunnita tarthat Szíriában Aszad megtorlásától, vagy mondjuk Afganisztánban attól, hogy tálibok kiterjesztik a befolyásukat arra a területre, ahol él. Ergo ezzel a mondattal még Merkelnél is több migránst hívtál meg Európába.
3-4. Lényegében az összes párt elődjéről, akivel az MSZMP leült tárgyalni a rendszerváltás idején, tehát az elmúlt 26 év összes kormányon lévő pártját belevehetjük.

tivA 2016.10.08. 12:18:56

Tökéletes összefoglaló így ahogy van, remélem eljut a címzetthez

Sexual Harassment Panda 2016.10.08. 12:23:14

@chrisred: Nem, tévedsz.
Németországban 500k olyan "menekült" él, akinek elutasították a kérvényét.
A legtöbb esetben a kibocsájtó országok mint pl. Afganisztán, észak-afrikai országok, Líbia , Marokkó, stb., egyszerűen nem fogadják vissza a menekültjeiket.
De pl. Szerbia sem fogad vissza senkit, úgyhogy össze-vissza hazudozol.

Sexual Harassment Panda 2016.10.08. 12:26:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Miért, mit mondjon a szerencsétlen?
Mindenki pontosan tudja hogy a bloggernak igaza van.
Mellesleg az sem mindegy, hogy a magyar menekültek összesen voltak 250 ezren, a jihadista álmenekültek meg gyakorlatilag kifogyhatatlan forrással rendelkeznek.

Netuddki. 2016.10.08. 12:28:36

Kedves Gejza!

Annyi eszed van mint egy marék lepkének.

Colleen Bell

wolves84lb 2016.10.08. 12:28:46

@Killary Fucking Clingon: kemény vagy, haver...egyre keményebb...

wolves84lb 2016.10.08. 12:58:12

@karandash: hétvégén szabin van az ápolód?

wolves84lb 2016.10.08. 13:03:56

@Nagyorrú Barbi: igen, mert te is kb ugyanazon a borzalmasan alacsony szinten leledzel, mint akihez hasonlítod magad.

wolves84lb 2016.10.08. 13:09:08

@aprika: tanuld már meg, fideszeském, hogy neked van a legkevesebb jogod komcsizni...pozsgay és szűrös mátyás....tudod...

wolves84lb 2016.10.08. 13:14:07

@ogli dzsí: igen? és ezt hol álmodtad, te idióta?

wolves84lb 2016.10.08. 13:15:49

@spartacus: aranyos, hogy gazdagági migránsként osztod az észt angliából...na hess vissza mosogatni...

wolves84lb 2016.10.08. 13:21:08

@Sexual Harassment Panda: te magadnál vagy??? Hány menekült jött hozzánk az olaszokon vagy franciákon át? Istenem, szombat délben hulla részeg vagy...

chrisred 2016.10.08. 13:27:10

@Sexual Harassment Panda: Feltételezem, erre gondoltál:

"Németországban június végén 550 ezer elutasított menedékkérő élt, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung a német kormány adataira hivatkozva. Ez a több mint félmillió ember nem kapott menedékjogot, az országot azonban mégsem kellett elhagynia. 
Háromnegyedük (406 ezer ember) több mint hat éve él már Németországban.
A 550 ezer ember fele határozatlan idejű tartózkodási engedéllyel rendelkezik, 34 százalékuk csak egy ideig maradhat az országban.
A legtöbb elutasított menedékkérő Törökországból (77 600), Koszovóból (68 549) és Szerbiából (50 817) érkezett.
168 ezer ember kapott befogadotti státuszt, köztük 100 000 elutasított menedékkérő. Ezt a státuszt azok kapják, akik ugyan nem jogosultak menekültstátuszra, de hazájukba visszatérve üldöztetés veszélyének vannak kitéve, és nincs olyan biztonságos harmadik ország, amely befogadja őket. Közülük 37 ezer embernek nincs útlevele, ezért maradhat Németországban. 
10 ezer olyan ember van, akit már kiutasítottak Németországból, de nem lehet hazaküldeni őket, mert hazájukban nem megfelelő a biztonsági helyzet."

Na persze, a legtöbb, akit nem fogad vissza az országuk. Engem nem zavar, ha megragadsz a kis illibsi alternatív világodban, és a külvilág olyan tényeit, ami belezavar az elméleteidbe, nem veszed tudomásul. De kevésbé agresszívan csináld, egyébként folyamatosan az orrod alá fogják dörgölni a téveszméidet.

wolves84lb 2016.10.08. 13:28:43

@Jankove: igazad van...rohatt jenkik...ezt a világon rajtuk kívül soha egyetlen hódító sem tette meg, sem Dél-Amerikában, sem Európában...Ázsiában meg végképp...

wolves84lb 2016.10.08. 13:33:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Ellenérvek nélkül ez egy nagyon tartalmas komment volt tőled."

Mindezt a második hozzászólásodban...hát, az a bizonyos fagyi most szépen tövig nyalta a pofádat...:)

látjátok feleim szümtükkel 2016.10.08. 13:39:37

@midnight coder:

Az, egyébként a gyerekei is ezt mondták, gondolom betanította őket.

Mellesleg a saját rokonom meg azt mondta, ők a tizenéves haverjaikkal kockakővel dobálóztak ( mint a 2006-os hősök ),valamint villamosokat borogattak fel és abból alakítottak ki barikádokat. Ezért volt Kistarcsán is.
Szerinted ez nem terrorcselekmény lenne manapság?

midnight coder 2016.10.08. 13:39:55

@chrisred: 1-2 Kétségkívül. Sőt egy rakás afrikait is, elvégre jó néhány afrikai ország polgárának sem biztonságosabb lenni mint szírnek. Kérdés csak az, hogy akarunk-e az országban szabadon mászkáló emberevő tigriseket csak azért, mert a tigris veszélyeztetett faj ?

Az alapvető hiba a menekültkérdés megközelítésében van. Ma a nemzetközi szerződések csak a menekült érdekeit veszik figyelembe, a befogadó országét nem. Az, hogy mondjuk vagy 50-100 millió menekült befogadása mit jelentene Európának akkoriban amikor ezek a szerződések íródtak nem volt szempont. Akkoriban még nem volt népességrobbanás, nem terjedt ennyire az iszlám szélsőség, azt hogy kontinenseken átívelő migrációs hullámok indulhatnak el egy-egy konfliktus nyomán, valószínűleg fel sem merült a felekben. Kb. olyasféle problémákra gondolhattak akkoriban, mint Pl. a mi 1956-os forradalmunk.

Az ilyen szerződéseket nem lenne szabad örök időkre megkötni. A világ változik, és ha egy szerződés örökre be van betonozva és nem vizsgálják időnként felül a változásokra reagálva, az előbb-utóbb sokkal több kárt csinál mint hasznot.

midnight coder 2016.10.08. 13:46:54

@látjátok feleim szümtükkel: A gyerekek nyilván azt mesélik amit apuka mondott nekik. Mert hogy nemigen voltak ott. Kivéve persze, ha konkrétan ők dobálták a gránátokat...

A szegény német katonákat pedig gépfegyverrel lőtték a gonosz szövetségesek. Mi ez, ha nem előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság ? :-D

Amúgy egyébként kicsit komolyabban, a nürnbergi perben a náci háborús bűnösök mellé vígan odaültethettek volna pár szövetséges katonatisztet is az olyan dolgokért mint Drezda, Tokió bombázása, Hiroshima és Nagasaki...

chrisred 2016.10.08. 13:51:12

@midnight coder: "Kb. olyasféle problémákra gondolhattak akkoriban, mint Pl. a mi 1956-os forradalmunk."

Nem éppen, nem voltak ennyire előrelátóak a negyvenes évek végén. Elsősorban a második világháború, és az azt követő kitelepítési hullám hozta létre, és akkor a mostanihoz hasonlóan milliós tömegek maradtak egyik napról a másikra állami védelem nélkül. Hogy a szándékos népirtásokat szóba se hozzuk.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.08. 14:09:38

@midnight coder:

Ehelyett pl. Dönitz azért kapott enyhébb ítéletet - "csak" 10 évet, ha jól emlékszem -, mert nem vádolták meg azokkal háborús bűnökkell, amelyeket a szövetséges tengeralattjáró-parancsnokok is elkövettek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.08. 14:10:37

Kicsit kínos lett volna ui. szembenézni azokkal a kérdésekkel, hogy Dönitzet miért ítélik el azért, amiért a sajátjaikat nem.

micsoda? 2016.10.08. 14:12:58

Csak az csodálkozik Colleen Bell szavain, aki nem látta hogyan fogadtuk Magyarországon. A ruháján keresztül, mindent kifogásolt a magyar média.

Különben meg kár ragozni az 56 -os, és a jelenlegi migráns eseményeket. A különbséget csak az nem látja aki nem akarja. Akkor már a székelyek menekülését is fel lehetne hozni, persze némi különbséggel. A székelyek elfoglaltak házakat, a migránsok nem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.08. 14:17:10

@micsoda?:

Azért egy diplomatának illenék felülemelkedni a személyes sértettségén. De még akkor is, ha a barátságtalanul késeire tolt fogadás nem személyesen neki szólt.

" A különbséget csak az nem látja aki nem akarja."

Aki meg nem akarja látni, annak úgyis felesleges magyarázni.

Sexual Harassment Panda 2016.10.08. 14:27:28

@chrisred: szòval hány embert sikerült visszatoloncolni?

xm95 2016.10.08. 14:38:31

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A nyilvanvalo tortenelmi ismeretek hianya, ezeknek felinformaciokon alapulo felremagyarazasa nem igenyelnek kulon ellenerveket.
Amire utaltam, ha mar szamonkered, az az, hogy 1956 november 10 elott nem volt jelentos a kivandorlasi hajlam, gyakorlatilag elhanyagolhato a kesobbiekhez kepest. Innentol azt allitani, hogy az 56-os menekultek haborus helyzetbol menekultek, egyszeru hazugsag, jobb esetben tudatlansag.
Na es akkor most tetelesen, csak neked, csak itt, csak most:
1. lasd fentebb, nem ismetlem. ide kapcsolodik meg, hogy hol is van az orjongo tomeg a magyar hataron?
2. a tavalyi menekultek is egyutmukodtek volna, ha van hatosag, akivel egyutt lehet mukodni. Ezt a feladatot a hatosag helyett a civilek lattak el, es milyen erdekes, a menekultek egyuttmukodtek veluk.
3. a menkultek tavaly is bevonultak a taborokba, annak ellenere, hogy csak egy vakterkepet nyomtak a kezukbe a hataron. A pontosabb utmutatast es segitseget...lasd 2. pont
4. Az 56-os menekultek mas helyzetben voltak, nem volt eletben egy rossz szabalyozas. Olvass utana a Dublin III. rendelkezesnek, es majd megtudod, miert dobaltak el a papirjaikat. Alkalmazkodtak egy helyzethez, ami elavult, hibas rendelkezesen alapult.
5. lasd 4. pont
6. MUHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAAHA, szemelyesen ismerek 56-os menekultet aki maig alig beszel angolul.
7. Ahogy a mostani menekultek is. Persze, ezt te nem latod, mert nincs szemelyes tapasztalatod es csak kormanybarat medianak hiszel.
8. lasd 7. pont
9. Egyresz letezett-letezik magyar maffia, masreszt a magyarokat sem ez alapjan kell megitelni, ahogy a menekulteket sem, harmadreszt nem csak osztrak taborok voltak.
10. lasd 9. pont
11. Egyreszt a terroristak nem a menekutek kozul kerultek ki, a menekultek eloluk is menekultek. A terroristak a menekultektol fuggetlenul is jonnek mennek a vilagban, 9/11 terroristai nem menekulthullammal erkeztek az USA-ba, ahogy a Brusszeli es parixsi merenylok sem. Magyar vonatkozast lasd 9. pont
12. Nem-e? Pedig koztudott magyarorszagon, es csakis csak ott, hogy mindenki magyar, meg jezus is.
13. Rad meg sohasem tettek megjegyzest a magyar utcan (mar ha no vagy egyaltalan), fenyes nappal masok fule hallatara? Nem is tudsz ilyen esetrol? Vak komondor? Csaladon beluli eroszak?
14. Nem voltak elegen hozza egy teruleten, valamint a gazdasagi kornyezet is erosen kulonbozott a mostanitol. De azert a magyar kozossegekrol hallottal mar, ahol csak a magyar szot ertik?
15. A mostani menekultek sem. Mindent meg tudnak venni, amire szukseguk van. Sot, tudok olyan helyet, ahol a kosher es a halal bolt egymas mellett van.
16. Az megvan, hogy Sziriaban kisebb volt a jarvanyok es betegsegek elofordulasi valoszinusege mint az europai atlag? Keress ra itt az indexen, ennyit te is megtehetsz.

Ezeket az ellenerveket masok is elmondtak itt ebben a topicban, de nem varom toled, hogy elfogadd oket, mert a hittel szemben nincs erv, meg ha nyilvanvalo dologrol van is szo, plane, ha a hivo meg vakbuzgo is.

tomcsicsi 2016.10.08. 14:39:29

khmmm..
Demagógiából kitűnőre vizsgáztál kedves honfitársam. Általánosítás terén sem kell szégyenkezned.
A muszlim hordából kik azok, akik hat országon keresztül csörtettek - a genfi egyezményt sutba dobva?
A magyar menekültek közül kik azok, akik tisztes keresztyén európai emberhez méltóan viseltettek az osztrák országhatáron túl lépve?
Szerinted hány magyar menekült maradt a sógoroknál a tisztes megélhetést keresve. És hányan csörtettek Kanadától, Németországon keresztül Ausztráliáig a világ minden tájára a megélhetést keresve? Tévedés ne essék: a tisztes ötvenhatos menekültek 99,9 százaléka bizony gazdasági megfontolásból dobbantott, kihasználva a kínálkozó lehetőséget egy jobb élet reményében. Tehát gazdasági menekült volt!!! Persze amint átlépte az országhatárt ez a státusza nyilván megváltozott.
Akkorra - a kormány(od)propagandával átmosott agyad ihlette - marhaságokat írsz, hogy kínos olvasni. A Mónikashow hozzád képest egy intellektuális szupersztráda.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.08. 15:24:05

@xm95:

"az 56-os menekultek haborus helyzetbol menekultek, egyszeru hazugsag, jobb esetben tudatlansag."

Az '56 utáni megtorlás is alapot adott a menekültsátuszra.

"a tavalyi menekultek is egyutmukodtek volna, ha van hatosag, akivel egyutt lehet mukodni."

Volna, mi? Tudod, ha az öreganyámnak lánctalpa lett volna... Amúgy volt ott hatóság, a rendőrség és a határőrizet. Ha ott van a határon egy kerítés vagy korlát, akkor azon csak a rendfenntartó szervek engedélyével szabad átmenni. Kődobllás kizárva. Tudatlanságod - vagy demagógiád - megdöbbentő.

"Ezt a feladatot a hatosag helyett a civilek lattak el, es milyen erdekes, a menekultek egyuttmukodtek veluk."

Aha, pl. eldobálták az élelmiszer-csomagokat.

"a menkultek tavaly is bevonultak a taborokba, annak ellenere, hogy csak egy vakterkepet nyomtak a kezukbe a hataron."

Hazudsz, a többségük pl. gyalog az autópályán elindult Ausztria felé. Vagy taxival, vagy embercsempészekkel. Persze pár darab biztos a táborba is bement.

"Olvass utana a Dublin III. rendelkezesnek, es majd megtudod, miert dobaltak el a papirjaikat. Alkalmazkodtak egy helyzethez, ami elavult, hibas rendelkezesen alapult. "

A menekültnek nemcsak jogai, hanem kötelességei is vannak. Ha ezeket megsérti, akkor nem működik együtt a hatóságokkal, ezért nem jogosult a menedékre. A szabályozás világos, és nem a menekült feladata vagy joga ezeket felülbírálni.

"szemelyesen ismerek 56-os menekultet aki maig alig beszel angolul."

Anekdotikus érvelés.

"Egyreszt a terroristak nem a menekutek kozul kerultek ki"

Hazudsz, időközben már NY-Európában is elismerik, hogy igen sok terorista érkezett a "menekültekkel". El vagy maradva pár brossúrával, ideje kikérned az újakat a központból.

"9/11 terroristai nem menekulthullammal erkeztek az USA-ba, ahogy a Brusszeli es parixsi merenylok sem."

Hazudsz, utóbbiak Magyarországon át érkeztek. PLusz megint egyedi példákkal érvelsz.

"Rad meg sohasem tettek megjegyzest a magyar utcan (mar ha no vagy egyaltalan), fenyes nappal masok fule hallatara? Nem is tudsz ilyen esetrol? Vak komondor?"

Még nem nyúltak a bugyimba, nem erőszakoltak meg, nem raboltak ki.

"Csaladon beluli eroszak?"

Nálunk a családon belüli erőszakot a törvény bünteti. Az ő vallásuk/világnézetük szerint egyenes kötelessége a férfinak a nő testi fenyítése, ha nem engedelmeskedik. Apró különbség.

"Mindent meg tudnak venni, amire szukseguk van."

Végtére is bőséges segélyeket kapnak, van miből.

"Az megvan, hogy Sziriaban kisebb volt a jarvanyok es betegsegek elofordulasi valoszinusege mint az europai atlag?"

Az AKKORI Szíriában lehet. De akkor el kellene már végre dönteni, hogy Aszad és elődei pozitív vagy negatív szereplők, mert az Aszad-diktatúrák alatt minden szebb és jobb volt - akkor meg minek is kellett szétbaszni?

Te valamit nem értesz. Be lehet fogadni egymillió embert, kettőt. Talán többet is., Na de százmilliók készülnek Európába! Ha a mostaniakat beengeded, akkor mi lesz a többi százmillióval. Hiszen Merkel nyanya is megmondta, hogy das Recht auf Asyl kennt keine obere Grenze.

2016.10.08. 15:28:32

@Zsuzsi25: Az alkoholista gyógyulásának is az az első lépése, hogy felismerje és beismerje a problémáját.

kvadrillio 2016.10.08. 15:30:33

KUSSOLNI KÉNE OTT, AHOL MINDEN HÉTEN 1-2 FEKETÉT EMBERTELENÜL LELŐNEK CSAK ÚGY LAZÁ
N..., MINT FOGYÓESZKÖZÖKET.......Most, egy hónappal később az Egyesült Államok Képviselőházának az antiszemitizmus elleni harcért felelős kétpárti munkacsoportja (Bipartisan Taskforce for Combating Anti-Semitism) egy új törvényjavaslat-tervezetet mutatott be, melynek Bayer Zsolt lett az egyik, mondjuk úgy, reklámarca. A javaslat (Combating European Anti-Semitism Act of 2016) lényege, hogy az amerikai kormány még jobban figyeljen oda az antiszemita jelenségekre Európában, hogy a jelenségről legyen több információjuk, és még határozottabban lépjenek fel ellene.

A törvényjavaslatot bemutató közös nyilatkozatban pedig a munkacsoport demokrata és republikánus képviselői az antiszemita tendenciák felsorolásakor egyedül Bayer Zsoltot említik név szerint is:

„Megdöbbentő, hogy a 21. században az antiszemitizmus szerte Európában erősödik. Utcai gúnyolódások és fenyegetések; erőszakos támadások az iskolákban és a zsinagógákban;

2016.10.08. 15:32:05

@inebhedj - szerintem: Szerintem túlmagyarázod, a nagykövet asszony valószínű csak egy olyan példát akart felhozni, ami közel áll a magyarokhoz.

kvadrillio 2016.10.08. 15:33:01

@kvadrillio: mert A FEKETÉK LELÖVÉSE AZ """"AN TISZEMITIZMUS""""" RASSZIZMUS EGYIK BETEGESEN ELFAJZOTT CSÚCSA !!! BELL ASSZONY POEDIG OTTHON NYISSA KI A SZEMÉT ÉS LÁSSON IS VELE, NECSAK NÉZZEN...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.08. 15:35:26

@randomnotexists:

Lehet, de a diplomáciában ez akkor is súlyos hiba volt. Nem hiszem, hogy egy nagykövet feladata kioktatni egy ország népét a saját (mármint a nép saját) történelméből.

2016.10.08. 15:37:50

@Jankove: Igaz ami igaz, kár lenne tagadni, hogy a magát oly-de-nagyon fellsőbbrendűnek tartó európai fehérek az új világban kegyetlenül írtották az őslakosokat.

2016.10.08. 15:45:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Egyrészt nem volt kioktató, másrészt ha szerinted az az igazság, amit ez a poszt állít, akkor bizony rádfér az oktatás. Harmadrészt meg szólj a Szíjjártó Petikének, ráférne a tanácsod, már a fél világ rajta röhög.

orbitalpiktor 2016.10.08. 15:49:12

Ennek a nevesincssenki patkánynak az első pontját elolvastam és mondjuk elég is volt. Ugyanis!

1. Az 56-os hősök két hét után menekültek hanyatt-homlok amíg a szírek egy sokkal pokolibb emberirtás résztvevői már évek óta.
2. Ausztria 56-ban is fejlett,tehetős nyugati ország volt amit most csóró görögök, de főleg az illiberális törökök nem mondhatnak el magukról, ajánlanám ennek tipikusan pökhendi fosmagyar megélhetési habonytakonynak, hogy éljen a családjával egy-két hónapot görög,török menekülttáborokban azután térjünk majd vissza az összetöpörödött nagy pofájára

Gábor2000 2016.10.08. 16:05:06

@xm95: Sajnos te is vakbuzgó vagy.

orbitalpiktor 2016.10.08. 16:05:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Jesszus, döbbenet, hogy mennyire korlátolt vagy

Hari Seldon 2 2016.10.08. 16:11:00

@ogli dzsí:
Ha.ha. Én is így gondolom...

2016.10.08. 16:24:31

szerintem aki kolint bírálja az fasiszta, mert fasiszta és kész. különben is. emberek mentek ából bébe? igen. akkor nincs különbség. pont.

2016.10.08. 16:31:15

@randomnotexists:
szerintem se volt kioktató a kolin. de magyarországon alakítani egy parlamenti bizottságot, hogy az usa hivatalosan ismerje el az indián holokausztot. kérjenek bocsánatot a szegény kis indiánoktól.

2016.10.08. 16:34:43

@Mercel:
szerintem is így van. és erre semmiféle okot nem adott az ellenzék. hiszen ők csak követték brüsszeli demokrácia utasításait. európában nincs jobb vezető, mint az alkoholista jelcin, ööö juncker, és köztudomású, hogy schultz legokosabb a drogproblémákkal küszködő általános iskolás végzettségű németek között. nincs náluk jobb vezető. élvezik a köznép bizalmát. és a geci orbán rájuk támadt. ezzel véget ért a demokrácia. szerintem is.

unionista‎ (törölt) 2016.10.08. 16:39:45

@xm95:
ez eleg egyszeru. az elso biztonsagos orszagig menekul. onanntol kedve bevandorlo. akit a tavolabbi orszagok vagy befogadnak, vagy nem fogadnak be. ha nem, akkor nem. egy nepet sajnos nem lehet kivulrol kotelezni arra, hogy tavolrol elvandorlo masik nyelvu, vallásu, irasrendszeru emberekkel eljen egyutt. volt mar ilyen. es nepirtas lett belole. csak hogy vilagos legyen. a zsidokrol van szo. ez nem azt jelenti, hogy nem lehet befogadni senkit. de ahhoz a helyiek egyetertese szukseges. ez igy civilizalt.

bulista 2016.10.08. 16:41:26

@luis5: Majd az Ildikó lefordíccsa neki! :D

Nagyorrú Barbi 2016.10.08. 16:43:42

@Tibi !: Kedves tibi! Néked pedig annyi, mint az általad ajnározott cb.-nek. A helyedben nem lennék oly büszke.

Tom66 2016.10.08. 16:47:48

@orbitalpiktor: erre mondják - Si tacuisses, philosophus mansisses!

"A Központi Statisztikai Hivatal 1957-ben titkos felmérést készített arról, hányan hagyták el az országot a forradalom leverése után. A KSH adatai szerint Ausztria felé kerekítve 175 ezren, míg Jugoszlávia irányában csaknem 20 ezren hagyták el Magyarországot. Az ENSZ Menekültügyi Biztosságának adatai ettől kissé eltérnek, az általuk összesített létszám 197 ezer körül mozog."

Az Egyesült Államok Szenátusában hangzott el a következő mondat, amely az amerikai földön letelepült 1956-os magyarokra vonatkozott: "Ez a legjobb minőségű bevándorló csoport, amely valaha is az USA-ba érkezett".

"Ausztria 1945 utáni gyors gazdasági újjáépítése, melyet a német fejlődéshez hasonló osztrák gazdasági csodaként (Wirtschaftswunder) ismerünk, nagyrészt az USA gazdasági segítségének, nevezetesen a Marshall-segélynek, azaz az Európai Újjáépítési Programnak (ERP) köszönhető. A legnagyobb hatást az osztrák gazdaságra a Marshall-terv speciális befektetfinanszírozási és ösztönzési eszköze, az counter- part eszközökön alapuló közvetlen segítségnyújtás gyakorolta. Az ERP olyan volumenű befektetést tett lehetővé, melyre saját erőből Ausztria soha nem lett volna képes." Peter Eigner

2016.10.08. 16:55:42

@unionista‎: Törvényben kértek bocsánatot már több esteben is, legutóbb 2009.-ben a Native American Apology Resolution.

stim 2016.10.08. 17:01:06

Ultima Thule.

A múltkor néztem a kanadai miniszterelnök beszédét az ENSZ közgyűlésén a befogadásról. Csodálatos beszéd volt. Minden irónia nélkül mondhatom, hogy ember a szíve szerint így fogadna be másokat ha tehetné. De könnyű így beszélni ha semmi realitása. Eszembe is jutott az Ultima Thule kifejezés. A wikipédián fönt van, akit érdekel utánanézhet. Röviden. Az ókorban ismert legészakibb sziget ami a legmesszebb van, a világ végén. Értsd úgy, hogy azon túl már az ismert világnak vége van.

Ha vennénk egy körzőt és beleböknénk a térképen BÁRMELYIK konfliktuszónába és megmérnénk, hogy mi van a legmesszebb tőle akkor az USA? Kanada, estleg Ausztrália, Új-Zealand Lenne a legmesszebb. Könnyű úgy okosnak, befogadónak, jószívűnek lenni ha nem találkoznak a problémával. És még valami. USA hadihajók mentek a konfliktuszónákba amik előtte nem voltak konfliktuszónák. Azóta nem látom, hogy mennének USA menekületeket elszállító hajók a konfliktusövezetebe amik előtte nem voltak konfliktus övezetek. Nem látom, hogy veszi ki az USA a részét ennek a menekültválság megldásából. Azt látom,hogy nem volt addig konfliktus míg oda nem mentek és most szerencsétlenek milliói jönnek Európába mert az elérhető. Mert itt esélyt látnak arra, hogy befogadják. Az USA-t nemcsak azért nem közelítik meg mert fizikailag nem tudják hanem mert messze van mint az Ultima Thule. És egy amerikainak nyilván nem Ultima Thule mert ők élnek, nekik az a világ közepe.

A blogger az összehasonlítást szépen elvégezte, aki akarja az megérti. Úgy gondolom nem buta embereknek kell elmondanunk dolgokat hanem egyszerűen nem barátok hanem érdeket képviselnek. Mi tudjuk mi a barátság. Amikor kiállunk egymásért és nem támadjuk egymást. Azt hívják barátságnak. Az USA 56-ban nem állt ki értünk. Akkor még nem voltunk barátok. Mi most katonailag kiállunk az USA mellett. Ők pedig támadnak minekt a politikánk miatt. Jaj, hogy hány ország utálja a képmutatása miatt az USA-t! Talán nem kellene pökhendi, arrogáns, lekezelő kioktató módon beszélni a szövetségeseivel akikkel vállvatve harcol. Nem kellene az egészséges önvédelmi reflexeiket támadni.

Ne tévedjünk. Aki problémát okoz a szövetségeseinek az a saját szövetségi rendszerét gyengíti.

Hadd tegyem fel a kérdést. Mi a fenét csinál az USA Szíriában? Az Iszlám Állam azóta gyengül mióta az oroszok is beléptek. Előtte miért nem? Nincs hírszerzésük, műholdfelvételük? Ne vicceljünk. Miért nem teszi oda magát az USA a probléma megoldásában? Európának ez nem jó. Vagy ez a cél?

Colin Bell biztos sokkal többet tud a magyar történelemről mint egy átlag amerikai hiszen itt él köztünk, napi szinten érintkezik a kultúránkkal. Azt hiszem igazi hídépítőként neki lehetne a feladata, hogy azt a magyar népet akinek a nyelve nem rokon senkiével kicsit jobban meg tudja magyarázni a hazája felé, hogy jobban érthessék a tengerentúlon is, hogy kik vagyunk, milyen értékeink vannak és mit miért csinálunk. Biztos vagyok benne, hogy megérinti a kultúránk, a cifra történelmünk nehézségei amit örökségként vinnünk kell magunkkal. Kinek a feladat lenne ennek az ismertetése ha nem egy diplomatának aki összekötő kapocs két nemzet között?

Colin Bell képzőművészettel és filmmel foglalkozik, érti, hogy milyen erősek tudnak lenni a képek. Mióta itt él számos kedves gesztusa volt felénk. Beöltözött a mi népviseletünkbe, amikor Bill Clinton érzéketlen gyökér volt akkor utána bevetete magát és enyhített a feszültségen. Azt hiszem egy diplomatának ez a kedvesség áll jól nem egy szövetséges kritizálás. Személy szerint kedveltem az előtt itt levő amerikai nagykövetasszonyt is akinek hatalmas mosolya volt:)

Ez egy 1100 éves államiságú ország akinek kicsit több rálátása van azokra a dolgokra amik errefelé történnek. Azt hiszem az érdeklődő odafigyelés és meghallgatás előbbre vinné a megértést mint a kritizálás. AZ USA-ban magyarok százezrei élnek, ma ŐK az a növekvő számú határon túli kisebbség akik többen vannak mint akik Trianon után Erdélyben maradtak. És ahogy a blogger leírta pontokba szedve az USA igencsak jól járt a magyar bevándorlókal, hogy csak az amerikai légierőt, a NASA-t és az atombombát említsem. A magyarok nem hülye emberek és ehhez képest is vannak köztünk még kiemelkedőbbek. Nyilván oka van annak amit csinálunk. Az okokat kell megérteni és ehhez nyitott fülre van szükség nem sok kritizálásraés támadó hangnemre. Köszönöm.

stim 2016.10.08. 17:14:14

*bocs az elütésekért, úgy írtam ahogy jött. Javítás. Nemcsak azért nem mennek oda (Amerikába) mert fizikailag messze van de nyilván be sem fogadnák őket mert ha akarták volna már megtették volna. Csak mivel szerencsétlenek el sem jutnak odáig ezért nem kell kényelmetlen intézkedéseket hozni. Kivétel déli határ. Nyilván amikor a magyar intézkedéseket szidják akkor hazabeszél, hogy milyen bunkók már mert délen kerítés van. Ha nem lenne kerítés megnézhetnék magukat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.08. 17:23:27

@randomnotexists:

"másrészt ha szerinted az az igazság, amit ez a poszt állít, akkor bizony rádfér az oktatás. "

Másrészt ha szerinted NEM az az igazság, amit ez a poszt állít, akkor bizony rádfér az oktatás.

@orbitalpiktor:

"Jesszus, döbbenet, hogy mennyire korlátolt vagy"

Ezt tőled bóknak fogom fel. Szomorú is lennék, ha dicsérnél.

unionista‎ (törölt) 2016.10.08. 17:24:56

@randomnotexists:
szerintem minden évben kellene legalább két holokauszt emléknap az amerikai iskolában. a szegény kis vietkongokért. és erősíteni kellene az indigenous lobbit a "szabad" sajtóban.

2016.10.08. 17:33:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Oktass! Sokan cáfoltak sokmindent előző hozzászólásokban, egyikre sem reagáltál érdemben.

2016.10.08. 17:38:29

@unionista‎: Ha amerikai állampolgár vagy, semmi nem akadályoz meg benne, hogy mozgalmat indíts ezekért a célokért. Ha elegendő támogatót tudsz magad mellé állítani, sikerülhet.

unionista‎ (törölt) 2016.10.08. 18:16:10

@randomnotexists:
magyarországon a zsidó baloldal támogatottsága csökken. és kinyírja a zsidó jobboldal. mert több támogatót szereznek. ez a demokrácia. tartósan veszteséges napilapokat felszámolnak. ez a szabad piac. így is lehet magyarázni. meg úgy is, hogy jönnek a fasiszta magyarok. kolin ezzel próbálkozik. csak tessék.

2016.10.08. 18:49:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Gondoltam, hogy észre sem veszed, hiszen csak a sablonokat gépeled be.

2016.10.08. 18:55:07

@unionista‎: Én aztán teszek rá, hogy zsidó vagy micsoda. Magyarok sírnak ha kell ha nem, mindig másra kenik a nyomorukat. Napilapot ki vesz ma már? Ott a TV, az Internet, pont úgy nem kell hozzá gondolkodni, mint az újsághoz. Rasszizmust nem kell belemagyarázni, napnál világosabb.

2016.10.08. 18:55:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Mész valahova, ó hős munkásnő?

2016.10.08. 19:00:42

@unionista‎: Te, egyébként jól értem, hogy a zsidókat hibáztatod a holokausztért?

látjátok feleim szümtükkel 2016.10.08. 20:55:05

@midnight coder:

Kicsit komolyabban?
No, akkor kezdjük Káinnal, mert agyonverte a testvérét. Miért is ez a nagy felháborodás? Hiszen a hatalomért nem is a testvérüket, csak embereket tesznek tönkre.

histar007 2016.10.09. 11:58:37

Jó ez a poszt, már csak angolul is meg kéne jelennie. Colleen nyelvtudása szerintem kevés ehhez. Az angol is.

Timike a bemondóka 2016.10.09. 23:01:07

Colleen Bell!
Az Ön USA államhatalma 1956 őszén hitegette a magyarokat, aztán cserben hagyta azokat! Hagyta a ruszkik ("CCCP" Szovjetunió) megtorló újbóli megszálló bevonulását Magyarországra!
Ön csupán egy buta szőke nő, egy (talán zsidó) pojáca.

KUNTYI 2016.10.10. 07:33:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nagyon gáz vagy. emberség nulla. egy mocskos tróger, aki nem akarja megérteni ezeknek az embereknek a szenvedését. tökmindegy, hogy háborús vagy gazdasági vagy klima menekült. a klima változást mi okoztuk, az európai ember. a gazdasági bevándorlást is. mi tartjuk őket nyomorban, mi tartjuk őket éhbéren, a mi cégeink, ami országaink. most ide jönnek ugyanannyiért dolgozni, mint amit te kapsz. fogadd el.

és fogadd el a bevándorlást tényként. nem kegyetlenkedni kell velük, hanem kidolgozni egy stratégiát közösen európában, hogy hogyan építsük be őket. mert úgyis jönnek. van internet ott is és látják mi van itt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.10. 08:25:24

@KUNTYI:

"nagyon gáz vagy. emberség nulla. egy mocskos tróger"

Én is szeretlek téged. :)

"mi tartjuk őket nyomorban, mi tartjuk őket éhbéren..."

Kicsi csótányom! Az a "mi" nem én vagyok, nem Magyarország, de még csak nem is Kelet-Európa. Nekünk nem voltak gyarmataink, mi nem helyezünk ki termelést Afrikába (mellesleg más sem nagyon), nem mi (Magyarország és K-Európa) tartja őket éhbéren. Nem nálunk van/volt olyan mértékű az ipari szennyezés, hogy az hozzjárulhatott volna a klímaváltozáshoz.

Azt is elmondom neked, hernyócska, hogy az éhezésért nem mi, hanem ők a felelősek, amiért úgy szaporodnak, mint a nyulak. Senki nem parancsolta meg nekik, hogy 10-15 gyereket csináljanak a nyomorba.

Továbbá nem mi taroljuk le az őserdeiket, ami aztán az eróziót és a sivatagosodást, aszályokat okozza, hanem ők, mert annyi gyereket csinálnak, hogy nem győzik etetni őket. A féktelen baszás helyett inkább dolgoznának, és olyan politikusokat választanának maguknak, akik a segélyeket nem a hadseregre költik.

Továbbá nem mi küldtük rájuk azt az idióta vallást sem, amelynek nevében gyilkolják egymást.

Elárulok neked egy nagy titkot: MI, kelet.európai országok ugyanúgy a kizsákmányoltjai vagyunk a nyugat-európai cégeknek és országooknak. Bérmunka-ország, összeszerelő-ország vagyunk, a nyugati multik bérrabszolgái. De valamit nagyon nem értesz: A fejlett országok többnyire nem Afrikába helyezik ki a termelésüket éhbérért.

"és fogadd el a bevándorlást tényként."

Elfogadom, és lehetőségeim szerint teszek ellene.

attilah 2016.10.10. 10:04:09

Exe Gézának (már ha ez a neve ennek a trollnak) üzenem! De, bizony volt számos gyilkosság, rablás, nagyon sok köztörvényes bűnöző hagyta el az országot a "menekültekkel" együtt '56-ban. Az osztrák határ menti falvakban, tanyákon abban az időben számos felderítetlen rablás, betörés, gyilkosság történt, amit nagy valószínűséggel ezek a bűnözők követtek el. Mi lett volna, ha ezek alapján Nyugat-Európa általánosít, és minden magyar menekültet egy kalap alá vesz ezekkel a bűnözőkkel, és nem segítenek a rászorulókon?

látjátok feleim szümtükkel 2016.10.10. 14:50:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

No már csak arra adj választ, ha a fejlett országok nem erre felé helyeznék ki a munkát, akkor mijafaszból élnénk? Pont most akar a magyar paraszt belefulladni a búzájába, kukoricákójába, tejébe, ja és a disznójába, de neked mégsem adják olcsóbban a kenyeret. Kár eröltetned a demagóg dumádat. Ha szét néznél határon belül, itt is találhatnál túlszaporodott bevándolókat. Az eleje még Árpáddal vándorolt ide be, és foglalt magának hazát, mert ugye ha van egy ó hazánk, akkor?

Többet érne, ha azon erölködnétek, ne lopják el a fazékhoz közeliek az uniós pénzeket, az adókat, ne üres stadijonyok, felesleges buszpályaudvarok, uszodák épüljenek, ne olimpiát akarjanak csinálni a megnyomorgatott nép adójából, hanem fejlesszék azt az egészségügyet, ahol 3 hónapra adják a különféle szakvizsgálatokra az időpontokat.
Esetleg a 3000 milliárd nyugdíjjárulék visszadásáról is törhetnéd akár magad is a fejed, mert lehet, hogy már neked sem lesz nyugdíjad, ha így halad tovább ez a kormány.
Mellesleg te voltál már lakodalomba helikofferben?

látjátok feleim szümtükkel 2016.10.10. 14:52:52

@Timike a bemondóka:

Timike meg buta, de nagyon.

56-ban az usa fontosabb pontot is talált magának, mint a magyarok, ott Szuez körül. Olvass Timike, hátha okosabb leszel.

látjátok feleim szümtükkel 2016.10.10. 15:37:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Remélem mint bérkommentelő, minimálbérre vagy bejelentve, és szép jövő elé nézel.

"Már a mai nyugdíjasok sincsenek könnyű helyzetben, de nyugdíjbomba folyamatosan ketyeg: vajon mennyi nyugdíjra számíthatnak azok a vállalkozók, akik most minimálbérre vannak bejelentve, és mennyi jut majd azoknak, akik közfoglalkoztatottként dolgoznak?
...az öregségi átlagnyugdíj összege 109 561 forint, de a közel 2 millió nyugdíjasnak több mint a fele 100 ezer forint alatti ellátásból él. Ráadásul 70 ezer fölé rúg azoknak a száma, akik havonta 50 ezer forintnál is kevesebből élnek."

www.penzcentrum.hu/nyugdij/a_kozmunkasok_verhetik_be_az_utolso_szoget_a_nyugdijrendszer_koporsojaba.1051766.html

No kedveském ezzel kéne foglakoznotok, mert ez a bomba neked/tek is ketyeg, nem csak a libsibolsikomcsiknak.

uttoro 2016.10.10. 15:56:23

Amennyiben az osztrák hatóságok is olyan méla utálattal, lenézéssel, munkalassítással, szívatással....kezelték volna a menekülteket, akkor a sok a "magyarok nem.... " nem lenne igaz. Ebből az egyik legfontosabb, h. a sok németül nem tudó magyarhoz, hoztak tolmácsokat, h. elmagyarázzák a helyzetet, a lehetőségeiket. Ezeket megértve, a többség normálisan viselkedett, várt a sorára, akár több hetet, hónapot is. Ha vki-t szándékosan információ nélkül hagynak, akkor ő minden ellenére továbbállna, titkolja kilétét, mert nem tudja, h. számára mi előnyös, mi nem, esetleg erőszakra, vagy kommunikáció hiányában annak tűnő cselekedetre ragadtatja magát. És akkor még az emberiességi dolgokról nem is beszélünk, ami minden jogszabály feletti. Olyan erkölcsi magaslatokba meg ne is menjünk bele, hogy egész Nyugat-Európa töm minket pénzzel, mi meg alapvetően mindent sajnálunk ezektől a szerencsétlenektől, akkor is, ha egyébként a francba tovább állna mielőbb. Persze, ha vki, szándékosan nem akarja ezeket a dolgokat megérteni, akkor ilyen cikkekkel okoskodik.
Nekem az egyik rádió reggeli műsorának szövege ugrik be "Szégyelljétek magatokat, mondta az egyik rádióállomás. Erre a föld össze országában az emberek elszégyellték magukat, a magyarok kikapcsolták a rádiót"

Vén Csataló 2016.10.10. 18:39:38

@attilah: Na hallod bőr a képeden neked is jó vastag, hogy 60 évvel a magyar forradalom után ide mersz állni azzal kádári propagandadumával a "köztörvényes" disszidensekről, amivel utána évekig mocskolták azokat, akik elmenekültek a vörös söpredék diktatúrájából.
Az írod valószínűleg? Hát itt egy dolog valószínű. Valószínű, hogy te magad is vagy az egész családod is hazaáruló komcsi volt már 56-ban is.
Meg most is.

attilah 2016.10.10. 19:06:51

Te ne merj nekem ilyet írni, az én apám 3 évig volt börtönben '56 után, mert enni adott és ellátta kötszerrel, élelemmel a hős magyar katonákat, akik védték az oroszoktól Zuglót! Utáltam a kommunizmust, de a tények azok tények! Nagyon sok volt ÁVÓ-s, tolvaj, strici, és mindenféle gazember volt az első aki elpucolt innen, és bizony ezek loptak, csaltak, raboltak Ausztriában!

Vén Csataló 2016.10.10. 19:30:58

@attilah: Ne merjek? Miért? Ki a bánatos pöcsnek gondolod te magadat? Nagyon sok ÁVÓS, meg gyilkos, meg strici volt az 56-os menekültek között? Honnan francból veszed ezt? Hogy merészelsz te ilyet ideugatni hasra ütve? Mégis mi támasztja ezt alá azon kívül, hogy a mai napig úgy fújod Kádárék mocskolódását, mintha fizetnének érte. Hm? Nagyon sok? Mégis mennyi az a nagyon sok? Na? Nyugodtan nevezz meg valami hiteles forrást erre, különben csak egy kis komcsi troll vagy, akinek mimum a kis családjában volt nagyon sok ávós.

dobozos001 2016.10.10. 22:34:53

@orbitalpiktor: Hát, szerintem neked kéne odaköltöznöd, így a gyökereidhez közelebb kerülnél feltehetőleg.

Robert Morrison 2016.10.15. 03:59:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Én csak annyit szeretnék Önnek és a többi beírónak akik ékezet nélküli betükkel helyettesítik a Magyar Nyelv sok százados ékezetes betűit, hogy ne prédikáljanak akár melyik oldalon is állnak hanem szégyeljék magukat amiért a Coka Cola szürcsölés közben szándékosan rombolják a Magyar Nép anyanyelvét. Ennyire nem kellene nyalni az amiknak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.15. 13:42:48

@Robert Morrison:

Te szerencsétlen idióta, nem vetted észre, hogy csak az IDÉZETT szövegek ékezet nélküliek? Ha idézek valakit, akkor IDÉZEM, tehát változtatás nélkül írom le, amit ő írt - ez azt jelenti, hogy nem módosítom, nem teszek be ékezeteket sem. Én mindvégig ékezetekkel írtam.

Most komolyan, ennyire hülye vagy, hogy ezt nem vetted észre?

Itt persze helyénvaló lenne egy bocsánatkérés részedről, de ahhoz perce nincs elég gerinced.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.15. 14:02:37

@Robert Morrison:

Még csak annyit neked, te gyengeelméjű, hogy a magyar nyelv helyesírása szerint a "magyar" és a "nép" szavak kisbetűvel írandók, sőt a "magyar nép" is. Bármennyire szereted és tiszteled a magyar népet, ez nem változtat a helyesírási szabályokon.

Nagyon bírom, amikor olyanok magyarkodnak, akik még a saját anyanyelvük helyesírásával sincsenek tisztában. Szánalmas vagy, kisöcsém. A rövidke kommentedben számos helyesírási hiba van:

"a többi beírónak akik ékezet nélküli betükkel helyettesítik"

- az "akik" vonatkozó névmás előtt vessző kell
- a "betűkkel" hosszú ű-vel írandó

"ne prédikáljanak akár melyik oldalon is állnak hanem szégyeljék magukat amiért"

- prédikáljanak után vessző
- akármelyik egybe írandó
- hanem előtt vessző
- szégyelljék hosszú l-lel írandó
- amiért előtt vessző

stb.

Azt már fel sem merem hozni, hogy egy olyan nagy Magyar (sic!), mint te, miért használ angol nicket...

csi szi 2016.10.15. 17:50:58

@KUNTYI:

"most ide jönnek ugyanannyiért dolgozni, mint amit te kapsz. fogadd el"

Hát nem tudom, de nekem úgy tűnik nem azért jönnek, hogy pl. a Jabilnál dolgozzanak a soron annyiért, mint a magyar munkavállalók (persze csak amíg át tovább nem viszik azt Ukrajnába). :)
Mondjuk nem is ide hozzánk akarnak jönni, csak rajtunk keresztül. Csak Berlinben, Brüsszelben úgy gondolják, "szolidaritásból" be kellene fogadnunk a ránk eső részt (de még Renzi is küldené ide a líbiai partoknál folyó emberhalászat eredményét, mer úgy lenne igazságos). Itt se tudnánk tartani őket, ha nem adnánk nekik helyből annyi segélyt, amennyit a magyarok többsége munkával sem keres meg, plusz ingyen szállást. Ezt várják, vagy küldhetjük majd utánuk a segélyt a németországi címükre, mint a lettek. :)

"fogadd el a bevándorlást tényként."

Ugyan miért kellene elfogadni tényként? Azért, mert ez a balos-liberális dogma? A korlátlan, józan észt is sutba dobó emberiesség, ami a világ egyetlen részére sem jellemző, csak az elhülyített, hiperempatikusra nevelt, jólétbe belepuhult nyugati fehéremberre (meg arra a szoknyás buzira a Vatikánban)? Pusztán akarat kérdése, hogy meg lehessen állítani. Persze a széplelkek szerint embertelenség lenne... Hát ne széplelkek meg az esetleg vastag néger f.szról ábrándozó libsifemcsiszinglik döntsenek erről, hanem mondjuk azok, akiknek fontos a gyerekeik jövője is (mert van nekik), mondjuk.

"kidolgozni egy stratégiát közösen európában, hogy hogyan építsük be őket. mert úgyis jönnek."

Azért jönnek, mert gyakorlatilag meg vannak hívva. Elég egy gumicsónakban kievezni a líbiai partoktól egy kicsit, és kihalásszák, és viszik őket Csodaországba. Persze vannak, akik belefulladnak, csak nem elegen, hogy elrettenjenek. Elég lenne csak visszavinni a kihalászottakat a déli partra, kezdésnek. Máshol is mindenhol meg lehetne állítani őket (igen, végső esetben akár lőni is, vagy ők vagy mi, ilyenkor nincs helye az érzelgésnek, halottgyerek-fotók feletti sírdogálásnak), ha akarat lenne rá, szociológia-gendertudomány szakos szabadbölcsész álhumanizmus helyett.

"van internet ott is és látják mi van itt."

A végeredmény az lesz, hogy mindenhol ugyanaz a sz.r lesz, az az Európa amit ma ismerünk, nem lesz többé. Minket lehúznak a sz.rba (na, igazából minket már annyira nem, a nyugatot igen, ha így megy tovább, latin-amerikai típusú társadalom lesz ott is, csak annyival keményebben, hogy játszik majd az Iszlám is). A nyugati elit a jóléti társadalomnak akarja megadni a kegyelemdöfést valószínűleg ezzel a mesterségesen ösztönzött migrációs hullámmal. A fehér ember ott túl sok bért, munkavállalói jogot stb. akar, nem jó a versenyképességnek. Ennek akarnak véget vetni, persze az érintettek is érzik ezt, ezért a Brexit, ezért támogatják Trumpot annyian, hiába alkalmatlan és bohóc, és hiába megy ellene a példátlan ellenpropaganda...

Robert Morrison 2016.10.15. 19:18:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az itt közölt beírtásaiban alkalmazott jelzői alapján egy pszichológiai disszertációt lehetne írni a szellemi képességeiről, és a jelenlegi lelki állapotáról. Annyit röviden, hogy egy tehetségtelen, sikertelen, életében semmi nem sikerült agresszíve alak aki mások ócsárlásával próbálja saját magát kiemelni abból a reménytelen lelki mocsokból melybe minden beírásával egyre mélyebbre süllyed.
Jó utat a pokolba.... (nem szükséges válaszolnia, az eddigi mocskolódásai már előre rendezték a számlát).

Robert Morrison 2016.10.15. 19:19:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az itt közölt beírtásaiban alkalmazott jelzői alapján egy pszichológiai disszertációt lehetne írni a szellemi képességeiről, és a jelenlegi lelki állapotáról. Annyit röviden, hogy egy tehetségtelen, sikertelen, életében semmi nem sikerült agresszíve alak aki mások ócsárlásával próbálja saját magát kiemelni abból a reménytelen lelki mocsokból melybe minden beírásával egyre mélyebbre süllyed.
Jó utat a pokolba.... (nem szükséges válaszolnia, az eddigi mocskolódásai már előre rendezték a számlát).

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.15. 21:32:20

@Robert Morrison:

Aha, szóval diplomás pszichiáter is vagy. :)

nincs1itt 2016.10.16. 17:22:54

@randomnotexists: világos, egy ámérikaji progyúszer, az már diplomata és történelemben jártas valaki...

ordenáré ostobaságokat hordasz össze! maga is olyan országban élek, ahol több mint 1 millió "menekült" terül el.

ebből a tömegből, kiderült, hogy 10%-a érkezett szíriából, a többiek semmiféle háborúval sújtott területről nem is hallottak! ebből az 1 millióból+ emberből 63 fő vállalt eddig munkát. gyakorlatilag analfabéták, mivel nem ismerik a latin ABC-t, erősen kérdéses, hogy bármiféle ABC-t ismernek-e! alapfokú iskolázottság is elenyésző közöttük.

a fent említett 10% rendelkezett okmányokkal. de milyen keserű a valóság! épp a chemnitzi napokban elfogott merényletre készülő is szír volt. ezerszám találtak a bevándorlásiak hamis útleveleket. már annál a kevéske embernél, akinél egyáltalán az ájfon hatoson kívül bármi egyéb volt...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.16. 18:09:59

@nincs_itt:

Azért milyen meglepő, hogy akinél nem voltak semmiféle okmányok, az ájfón azért azoknak is megvolt.

randomnotexists (törölt) 2016.10.16. 23:37:31

@nincs_itt:

Nem úgy megy ám az, hogy tegnap még producer volt, ma meg már nagykövet. Azért felkészítik a nagykövet-jelölteket a feladatra. De még ezzel együtt is, egy nagykövet leginkább reprezentációs poszt, komoly döntéseket nem igazán kell hoznia. Saját véleménye helyett azt kell képviselnie, amit az országa kormánya mond neki. Ennek megfelelően nem feltétlenül küldik a legjobb diplomatákat oda, ahol nincs különösebben forró helyzet. Gyanítom a budapesti nagyköveti poszt még egy karrierdiplomatának is inkább csak parkolópálya lenne.

63 fő :D Ne fárassz már, a menekültnek TILOS munkát vállalnia... Ja és nyugodj meg, arabok általában nagyobb számban és jobban beszélnek angolul, mint a magyarok.

Egyébként az a leggázabb, hogy szerinted mivel én nem értek egyet a cikkben írtakkal, ezért csakis az lehet a véleményem, hogy Európa fogadjon be minden menekültet. Nem az.

nincs1itt 2016.10.17. 20:53:12

@randomnotexists: misimókus, látom igazán nem vagy tájékozott a nagyköveti funkciókkal és feladatokkal kapcsolatban! de sebaj, majd ha sokat olvasol, megtanulhatod. na szóval, bell asszony is tipikus példája az usa-beli átlagnak, akiknek nem sok ismeretük van a külvilágról... viszont mivel az uas állampolgára, ezért mindent jobban tud, ha nem, akkor is! mert ő usa állampolgár és passz!

nem fárasztalak, ugyanis az illegális migránsoknak törvény írja elő, hogy 2 évig maradhatnak, ha elvégezték a nyelvi és integrációs kurzust, további 1 évig, amennyiben szakmát tanulnak. a munkavállalás viszont kötelező a nyelvi kurzus elvégzését követően. amennyiben nem tudnak munkát vállalni, akkor kiutasítás vár rájuk, 6 hónapot követően. ezért is tűnnek el, a nem létező, önkéntes enklávékba - közismertebb és sokkal találóbb nevén: gettókba -, hogy elkerüljék a hatóságokat.

továbbá, ismerve néhány aspiránst, elárulok egy titkot, a magyarok angol "tudása" nagyságrendekkel haladja meg az "arabokét", csak halkan súgom, meg ne ijedj. olyan országban élek, ahol az angol tudás szinte lényegtelen...
egy két hónapig el lehet vele evickélni, de hosszabb távon érdemes megtanulni, igen gyorsan, a nyelvet! ma esti találós kérdés: melyik ez az ország?

ha nem az a véleményed, akkor igen rosszul interpretálod!

randomnotexists (törölt) 2016.10.18. 12:20:33

@nincs_itt:

Te egyébként általában felfogod, amit olvasol? Mert az, hogy felkészítik, az egyáltalán nem azt jelenti, hogy „mivel az USA állampolgára”. Mekkora buli lenne, ha arra válaszolnál, amit írtam, ahelyett, amit beleképzelsz. Egyébként sajnos a milliomos filmproducer még az USAban sem tipikus.

Meséld már el, milyen lenne, ha a nagykövetek saját kedvük-kényük szerinti álláspontot képviselnének. Kb. senki nem tudná mit akarnak az országok.

Akkor ezek szerint egy év elteltével kérjük rajtuk számon azt, amit két év után kellene. Logikus. Ja és persze a gettó az olyan, hogy onnan nem lehet kiutasítani senkit. Kiutasításmentes övezet. Nyilván.

Teszek rá melyik országban élsz. Mivel manapság az angol a legnagyobb világnyelv, egyértelmű, hogy azt tanulják legtöbben a világon. A nyelvtudásról meg komoly felmérések vannak, nézz utána ha akarsz, nem az számít, hogy te mit írsz ide.

Mint ahogy annak is nézz utána mit jelent az interpretálás, LOL, nagyon nem azt, amit te hiszel.

nincs1itt 2016.10.18. 17:39:55

@randomnotexists: csak azért, mert megtiszteltél ilyen hosszadalmas mellébeszéléssel...

kérlek konkretizáld, mi a dolga egy nagykövetnek!

mesélj, mihez kezd a nem létező angol nyelvtudásával, egy pakisztáni szőnyeg árus ausztriában, de legyen csak mo.?!

szerinted, ha egy év alatt odáig nem jut el, hogy a "választott" ország nyelvét legalább A2-es szinten ismerje, akkor 2 év után menni fog? különös tekintettel arra, hogy ha írástudatlan, mivel nem ismeri a latin ABC-t.

maradjunk a szőnyegárus példánál, szerinted alkalmazható bárhol, mint munkavállaló?

az interpretálás? hm, segítek, ha nem ismernéd:

idegen-szavak.hu/interpret%C3%A1l

én meg teszek, egy felmérésekből tájékozódó, félnótásra!

randomnotexists (törölt) 2016.10.18. 18:16:03

@nincs_itt:

Tessék, olvass: diplomacy.state.gov/discoverdiplomacy/diplomacy101/people/170341.htm

Érdekes, hogy pont pakisztániakat említed, közülük ugyanis 49%, azaz gyakorlatilag minden második beszél angolul. Magyaroknál ez 20%, azaz minden ötödik. Ja és ezzel együtt ismeri a latin ABCt is természetesen.

A szőnyegárust meg nem kell leszólni, van olyan pakisztáni szőnyeg ami többet ér mint sok ember autója, csak mondom.

Én mondjuk teljesen jól elboldogultam Ausztriában az angollal, akárhányszor jártam ott.

És Ausztriában hol van több millió menekült? Vagy nem is ott élsz?

Ha teszel rám minek válaszolgatsz nekem?

De sötét vagy öcsém! Te azt hiszed, ha oda van írva, hogy 'magyaráz', akkor már a magyaráz szó összes jelentését beleértheted? Nézz meg egy másik lexikont is, hátha megvilágosulsz wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/Interpret%C3%A1l Fájdalmas.