HTML

Így jártál...

"Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban." Mahatma Gandhi

Friss topikok

Linkblog

Mihez van joga egy menekültnek? - Szemelvények a genfi egyezményből

2015.09.08. 11:21 Exe Géza

Kicsit el vagyunk tévedve a „menekültek” jogait illetően. Az a liberális média, aminek például erről is kellene tájékoztatnia, (többek közt magukat a menekülteket is!), inkább cukiság-kampányokat folytat a bevándorlók mellett, illetve hevesen ostorozza azokat, akik nyugat-európai példákra hivatkozva kétségeiket fejezik ki nagy tömegű muszlim bevándorló integrálását illetően, ne adj Isten egyenesen féltik a hazájukat, a családjukat, az életmódjukat, esetleg Európa békéjét attól, hogy néhány millió, háborús körülmények között szocializálódott muszlim, (köztük több ezer kiképzett ISIS katona) megveti a lábát Európában.


Ha csak a hazai és nemzetközi liberális sajtót nézi az ember, úgy néz ki, a magát menekültnek nevező személynek bármihez joga van, az a magyar állam, amelyik pedig például menekülttáborokba akarja szállítani őket, esetleg korlátozni akarja őket a szabad mozgásukban, orvosi vizsgálatot akar végezni rajtuk, na ez a magyar állam a nácifasiszta sátán maga.

Hát akkor hiánypótlásként nézzük, miket is mond az 1951-es genfi egyezmény (a magyar jogrendben az 1989. évi 15. törvényerejű rendelet) a menekültekről.
Csak néhány szemelvény:

„2. Cikk - Általános kötelezettségek

Minden menekültnek kötelezettségei vannak azzal az országgal szemben, ahol tartózkodik, különösképpen az, hogy magát az ország törvényeinek és szabályainak, valamint a közrend fenntartása érdekében hozott intézkedéseknek alávesse.”

Ehhez képest nálunk, a liberális segély- és jogvédő szervezetek segítségével és felbujtásával a menekültek azt csinálnak, amit akarnak és köpnek a közrendvédelmi, a közlekedési és a menekültügyi szabályokra. Mindezt a liberális média teljes támogatásával, amely szemlátomást a törvénysértő és törvényen kívüli állapot előidézését és gyakorlását forszírozza. Menekültek egyszerűen nem lehetnének a Keletiben, mert ott nincs menekülttábor. De ha a rendfenntartók megpróbálják a felállított táborokba terelni őket, akkor itt nácizmus van – harsogja a hazai és nemzetközi liberális média.
Ezt úgy hívják klasszikus műszóval, hogy felforgatás. A törvényes rend felforgatása.


„31. Cikk - A menedéket nyújtó ország területén jogtalanul tartózkodó menekültek

1. A Szerződő Államok az országba való jogellenes belépésük, vagy tartózkodásuk miatt nem sújtják büntetéssel azokat a menekülteket, akik közvetlenül olyan területről érkeztek, ahol életük, vagy szabadságuk az 1. Cikkben foglalt meghatározás értelmében veszélyeztetve volt, és akik engedély nélkül lépnek be területükre, illetőleg tartózkodnak ott, feltéve, hogy haladéktalanul jelentkeznek a hatóságoknál és kellőképpen megindokolják jogellenes belépésüket, illetőleg jelenlétüket.”

Vagyis a zöld határon, illegálisan csak akkor jöhetnek menekültek, ha a határ túloldalán, ahonnan jönnek, életveszélyben vannak. (Pl. 56-ban a magyarok közvetlenül ilyen területről mentek Ausztriába.) És ebben az esetben is a menekült első dolga jelentkezni a hatóságoknál. Ehhez van joga, nem lázadni, nem követelőzni, nem hazudozni, hogy Magyarországon gyilkolják őket, nem a vonatjegyét mutogatni vádló tekintettel, ami nem csak itt, de Szíriában sem jogosít fel semmiféle határátlépésre.

„2. A Szerződő Államok nem korlátozzák az ilyen menekültek mozgási szabadságát a szükséges mértéket meghaladóan és ilyen korlátozásokat csak addig alkalmaznak, amíg jogi helyzetük az illető országban rendezést nem nyert, illetőleg más országba nem nyernek bebocsátást. A Szerződő Államoknak az ilyen menekültek számára megfelelő határidőt kell engedélyezni, illetőleg a szükséges támogatást meg kell adni ahhoz, hogy más országba bebocsátást nyerjenek.”

Vagyis az államnak igenis joga van korlátozni a menekültek mozgását egészen addig, amíg a nem tisztázódik a helyzetük, amíg le nem zajlik a menekültügyi eljárás és ki nem derül, hogy melyik állam akarja befogadni őket. Nincs összevissza csavargás az országban, nincs tüntetés, nincs zendülés, nincs kitörés. Automatikus bevonulás van a menekülttáborba és ott türelem gyakorlása, amíg le nem zárul az eljárás. Érdekes, hogy a nemzetközi jogot hírből sem ismerő liberális sajtónál a menekülttábor már maga a nácizmus megtestesülése.

32. Cikk - Kiutasítás

1. A Szerződő Államok nem utasítják ki a területükön jogszerűen tartózkodó menekülteket, kivéve állambiztonsági vagy közrendi okok alapján.

2. Az ilyen menekült kiutasítása csak megfelelő jogi eljárás során hozott határozat alapján történhet. Hacsak állambiztonsági szempontok ezt ki nem zárják, a menekültnek meg kell engedni, hogy bizonyítékot szolgáltasson saját maga tisztázása céljából, illetőleg, hogy az illetékes hatósághoz, vagy az illetékes hatóság által kijelölt személyhez, vagy személyekhez fellebbezzen és ott megfelelően képviseltesse magát.

3. A Szerződő Államoknak ilyen esetben méltányos határidőt kell engedélyezniük a menekültek számára, hogy bebocsátást kérhessenek más országba. A Szerződő Államok fenntartják maguknak a jogot, hogy a közbeeső idő alatt megtegyék az általuk szükségesnek tartott belső intézkedéseket.

Ez elég világos. A jogszerűen érkező menekülteket nem utasítják ki, csak ha megsértik a törvényt. Mondom: a jogszerűen érkező menekülteket. A jogszerűtlenül érkező menekülteket azonban nem illeti meg ez a védelem. Csak akkor, ha – mint az előző paragrafus kimondta – közvetlenül olyan területről jönnek, ahol életveszélyben voltak. Szerbia nem ilyen terület, Szerbiában és Montenegróban és Görögországban és Bulgáriában és Törökországban, a Szíriától idáig vezető 3000 km-es úton nincs háború!


33. Cikk - A kiutasítás vagy visszaküldés („refoulement”) tilalma

1. Egyetlen Szerződő Állam sem utasítja ki vagy küldi vissza („refouler”) a menekültet azon ország területének határára, ahol élete vagy szabadsága faji, vallási okokból, nemzeti hovatartozása miatt, vagy abból az okból van veszélyeztetve, hogy bizonyos társadalmi csoporthoz tartozik, vagy bizonyos politikai véleményt vall.

2. A jelen rendelkezésből folyó kedvezmény azonban nem illeti meg azt a menekültet, akiről alaposan feltehető, hogy veszélyezteti annak az országnak biztonságát, amelynek területén van, vagy aki mivel különösen súlyos bűncselekményért jogerősen elítélték, veszélyt jelent az illető ország lakosságára nézve.

Tehát azt a menekültet, aki súlyos törvénysértést követ el és ezért elítélik (mondjuk zendül, gyújtogat, megtámad egy közfeladatot végző személyt, pl. egy rendőrt, halálosan megfenyeget egy buszvezetőt), akár oda is vissza lehet toloncolni, ahonnan menekül: az ISIS által felügyelt szír területekre. A menekültnek nem hogy nincs joga erőszakos, garázda fellépésre (bármennyire is fáradt és elcsigázott és szomjas és bánatos és nem talál telefontöltőt szegény!), de ezzel konkrétan megváltja az útlevelét pontosan oda, ahonnan jött.

És ez nem nácizmus, ez az érvényben lévő európai jog!

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://igyjartal.blog.hu/api/trackback/id/tr447769598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

X32zpf 2015.09.09. 14:37:17

Köszönöm! Jó összeszedted!
Csendben sorbancsücsül, udvariasan válaszol, megköszöni, amit kap, regisztrál, menedéket kap, munkavállalásit szerez, dolgozik, adózik, örül. Így kéne...

Centurio Q 2015.09.10. 12:31:08

@X32zpf:
Hisz mi magyarok is mind ilyen rendes emberek vagyunk.

X32zpf 2015.09.10. 21:31:41

@Centurio Q: Azzal, hogy még több törvénykerülő lesz az országban megoldódik a probléma? Az a megoldás, hogy ha 10-ből 3 ember nem tartja be a szabályokat, akkor engedjük meg még 4-nek ugyanezt? Tényleg??? Nem a meglévő 3-at IS rá kéne venni a szabálykövetésre? ...

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2015.09.14. 00:23:37

Ez nem az a blog, ahová bárki belinkelhet bármilyen szélsőbalos vagy liberálfasiszta tudatipari anyagot. Épp elég helyen szennyezik ezzel az internetet, de itt nem. A kommentet azonnal törlöm a felhasználót pedig végleg tiltom. Aki emiatt a "szólásszabadságért" akar itt toporzékolni, azzal ugyanígy járok el. Azonnal. Csináljon blogot magának, írogasson ott, amit akar, én nem állok az útjába, mert szerintem ez a szólásszabadság. Esetleg toporzékoljon az Origón, ahol egyáltalán nem lehet kommentelni.
De ide nem piszkít.
Csak a miheztartás végett.

fingusz 2015.09.15. 18:43:45

Már csak arra vagyok kíváncsi ha Röszkénél áttörik a határt mit fog tenni a rendőrség ?Mert fenyegetőznek ha több ezren lesznek megteszik ! Bízom benne hogy lesz tűzparancs mert el kell venni a kedvüket hogy azt csináljanak amit akarnak !

fingusz 2015.09.15. 18:45:22

@egy igazi barom vagy mondigazatmar: Arra várok én is meg szerintem sokan mások !

2015.09.18. 21:11:02

@egy igazi barom vagy mondigazatmar:

Rövid távon mindenképpen hasznos, ha keményen betartatják a nemzetközi egyezményeket és jogszabályokat.

Csak az a kérdés felmerülhet, hogy hosszabb távon milyen következményei lehetnek ennek? Mert ezek az emberek a jobb élet reményében jönnek Európába. De ha itt könnygázzal meg gumibottal fogadják őket, akkor az pont a hazájukban az arab fundamentalisták által folytatott, "a Nyugat rossz, a Nyugat gonosz" dzsihádista propagandát fogja megerősíteni.

És akkor a határról visszapattanó több százezer ember hazamegy, aztán esetleg újra elindul majd Nyugat felé, csak akkor már a szent háború zászlaja alatt, gépkarabéllyal a kezében meg 25 kiló robbanóanyaggal+srapnellal a ruhája alatt. Azt lesz majd a nehezebb kezelni. :(
süti beállítások módosítása