Ennek nagyon egyszerű oka van. Az a tömeg, amelyik kimegy az utcára nem eléggé motivált ahhoz, hogy bevállaljon egy olyan méretű zűrt, amit egy tényleges kormánybuktatási kísérlet jelent. Mert az azért elég nagy balhé. Napokon, akár heteken át tart, szörnyű sok kellemetlenséggel, kényelmetlenséggel, ad absurdum: veszéllyel jár. Ilyet elsősorban olyanok vállalnak be, akiknek valóban nincs vesztenivalójuk. Ukrajnában volt ilyen tömeg. Szörnyű a szegénység és a kilátástalanság. De Budapest nem Kijev. Az itt felhergelt tömeg nincs egzisztenciális válságban (kivéve a devizahiteleseket, de azokat elhajtották a fenébe, amikor fel akartak szólalni a Közfelháborodás napján).
Ezek az emberek nem azért mennek az utcára, mert nincs más választásuk. Ezek az emberek nem azért tüntetnek, mert őket valóban korlátozzák bármilyen jogukban. Ezek az emberek sajnos a követeléseikkel csak igazolni, racionalizálni akarják a gyűlöletüket. Elvégre azzal mégsem lehet tüntetni, hogy én kérem annyira gyűlölöm az Orbánt, hogy legszívesebben puszta kézzel ölném meg. Inkább beszéljünk arról, hogy itt diktatúra van. Igaz, nincs, de nem baj, akkor is beszéljünk róla, mert ezzel viszont már oda lehet állni az utcára.
Ez a tömeg úgy dobálózik olyan (jel)szavakkal, hogy ez itt diktatúra, hogy itt nincs demokrácia, itt nincs alkotmány és alkotmányosság, itt nem lehet élni, itt már csak a kivándorlás maradt, hogy ezek az állítások egyszerűen nem fedik nem hogy a magyarok többségének mindennapjait, de még az ő személyes mindennapjaikat sem. (Konkrétan ebből fakad a tényleges kormánybuktató lendület és motiváció hiánya.)
Azoknak, akik ott kiabáltak a diktatúra miatt, személyesen egyetlen olyan jelenséget sem kellett megélnük, ami egy valódi diktatúrát jellemez. Ezek az emberek kizárólag az ellenzéki sajtójban találkoznak a „diktatúrával”, amit készségesen el is hisznek, hiszen ez az „érv” jól indokolja, az amúgy eléggé öncélú gyűlöletet. És ezek az emberek éppen ezért nem teszik fel soha azt az egyébként kézenfekvő kérdést, hogy ha diktatúra van, akkor mégis hogy olvashatok én erről a sajtóban?
Ha valóban diktatúra lenne, fogalmilag kizárt lenne a "diktatúrázó" sajtó és az ilyen demonstráció is, mert azt villámgyorsan szétverné a diktatúra erőszakszervezete, mint azt például Kádárék tették 1986. március 15-én (Lánchídi csata). Igen, akkor még kockázattal járt kimenni az utcára és demokráciát követelni. Tekintve, hogy valóban nem volt demokrácia, nem voltak parlamenti pártok, nem volt szabad választás és a rendőrség valóban a pártállam érdekében működött. Szét is lettünk verve rendesen.
De ma? Ma az a hőstett, hogy néhány órán át oda-vissza tologatósdit játszik néhány háborodott a rohamrendőrökkel és közben selfiket készít önmagáról. Hogy ez röhej vagy siralmas, nehéz eldönteni. Aztán meglátogatják a legközelebbi romkocsmát, megveszik a műanyagpoharas sörüket 600-ért, majd jól kiposztolják a képeiket valamelyik közösségi oldalra. Végül pedig jó meleg otthonukba távoznak a megérdemeltnek vélt pihenőre. Bocsánat, de erre mondják, hogy ezek az emberek jó dolgukban nem tudnak mit kezdeni magukkal.
